Szapolyai (I.) János felesége, Jagelló Izabella 1540. július 7-én Budán adott életet fiának, János Zsigmondnak. Ezt követően magyar királyné évszázadokig, egészen pontosan 327 évig nem szült gyermeket a Magyar Királyság központjában, de még az ország területén sem. Az ok viszonylag egyszerű, ettől kezdve egészen az 1921-es végső trónfosztásig hazánkban a Habsburg-ház tagjai uralkodtak, az ő székhelyük pedig Bécs volt, hazánkat nem tekintették egyébnek, mint birodalmuk egyik tartományának.
Miért kezdtek pletykálni a kortársak a királyné „késői” várandóssága kapcsán? Miért akart Sisi Budán szülni, és hogyan harcolta ezt ki a császári udvarban? Hogyan zajlott maga a szülés? Erről kérdeztük Vér Eszter Virág történészt, a Monarchikum Kutatócsoport tagját.
Buda rossz ómen a Habsburgoknak
Ha királyi személy nem is, de az uralkodóház egyes prominens tagjai a XVIII. század végétől életvitelszerűen tartózkodtak Budán is. Az országgyűlés 1790-ben II. Lipót császár fiát, Sándor Lipót főherceget választotta Magyarország nádorává, a tisztség pedig megkövetelte, hogy hosszabb ideig az országban tartózkodjon: a budai királyi palotában is kialakíttatott a maga számára lakrészt.
A szokás megmaradt, Sándor Lipót 1795-ös halála után öccse, József Antal (József nádor) főherceg, majd az ő fia, István viselte 1848 szeptemberéig – ekkor ugyanis lemondatták, mert felelősnek tartották a magyarországi események alakulásában.
Buda – bizonyos tekintetben – a családtagok tragikus, korai elvesztésének is színterévé vált. József nádor, a „legmagyarabb Habsburg” első hitvese, Alekszandra Pavlovna (I. Pál orosz cár lánya) gyermeküknek életet adva, a szülés után néhány nappal fellépő komplikációk következtében hunyt el a palotában 1801 márciusában. Kislányuk még a világra jöttét követő órában meghalt. Második felesége, Hermina anhalti hercegnő hasonló körülmények között vesztette életét 1817 szeptemberében, a korszakban még rendkívül nagy kockázattal járó – szintén a budai palotában levezetett – ikerszületést követően. Gyermekeik, István (a későbbi nádor) és Hermina életét ellenben sikerült megmenteni. József nádor harmadik, Mária Dorottyával kötött házasságából származó gyermekei is – József Károlyt kivéve – a palotában jöttek világra.
Az 1857 tavaszán magyarországi látogatáson tartózkodó Ferenc Józsefet és Erzsébetet is súlyos veszteség érte a budai rezidencián. Hónapokra tervezett szemleútra érkeztek két gyermekük, a két éves Zsófia és a még csecsemő Gizella kíséretében, de a palotában a kicsik vérhasban megbetegedtek. A hibás orvosi diagnózis foglázat állapított meg, a tévedés következtében az elsőszülött kislány május 29-én meghalt.
Fél 11 órakor érkeztünk ide, és a kicsit nagyon rossz állapotban találtuk. Nagyon gyenge, kitartó hasmenés gyötri, ami egyébként most valamelyest enyhült. A szeme tompa. A hányás ma abbamaradt. Az orvosok még nem adják fel a reményt. A legfájdalmasabb félelem gyötör minket
– táviratozta Ferenc József az édesanyjának még azon a napon.
Feltehetően ezek a korábbi, rendkívül fájdalmas emlékek is hozzájárultak, hogy a császár nem örült túlzottan, amikor felesége egy évtizeddel később bejelentette, a budai palotában kívánna szülni.
Tíz év együtt, de mégis külön
Erzsébet alig múlt 16 esztendős, amikor férjhez ment az osztrák császárhoz. Mai szemmel nagyon fiatalon, 17 évesen szülte meg első gyermekét, rá másfél évre a másodikat, Gizella főhercegnőt, majd két év elteltével, még mindig csak 21 évesen Rudolf trónörököst.
Az esetek túlnyomó többségében a házastársakat a kötelesség (családi, társadalmi és gazdasági érdekek stb.), és nem a szerelem tartotta össze, így a korszellem sem kívánt többet az ilyen elvárások alapján, érzelmi kötelékek nélkül létesített násztól, mint örököst. Az általános gyakorlat szerint a várt gyermekáldás elérését követően a férj és a feleség a továbbiakban nem is feltétlenül tartott igényt egymás intim társaságára.
Látszólag itt is ez történt – ráadásul házasságuk válsága okán külön hálószobát kezdtek használni –, miután tíz év telt el újabb gyermek születése nélkül. Így annyira már nem is meglepő, hogy Mária Valéria, a „késői gyerek” érkezésének híre az udvarban és a sajtóban is pletykákat generált még akkor is, ha ezek alaptalanok voltak. A látszat ugyanis csalt.
A szerelmet a legmagasabb körökben rendszerint olyan luxusnak tekintették, melyet a férfiak szinte kizárólag csak más, házasságon kívüli formában engedhetnek meg maguknak. Ferenc József azonban kivételt képezett ez alól: első látásra beleszeretett kiszemelt menyasszonya húgába, Erzsébetbe
– mondja a 24.hu-nak Vér Eszter Virág.
Sisi esetében a források elbizonytalanítóak, hiszen helyzetéből fakadóan nem mondhatott nemet a Habsburg Birodalom császárának házassági ajánlatára. Kapcsolatuk későbbi alakulásának ismeretében azonban kétségtelen, hogy gyengéd érzelmek fűzték a férjéhez, akihez Erzsébet mindvégig hűséges maradt. Kibékülésük 1866-ban házasságuk rövid, néhány éves nyugodt szakaszát jelentette, majd az 1870-es évek második felére ismét elhidegültek egymástól, s ennek részeként kialakították a kölcsönös megegyezésen alapuló egymás mellett, illetve különélés szabályait. Erzsébet ekkora, két évtizeddel házasságkötésük után már vélhetően csalódott a számára sem érzelmileg, sem szellemileg nem kielégítő kapcsolatban, amit később lánya is megörökített 1890-es naplóbejegyzésében: „Mama (…) képtelen felfogni, hogy miért akar az ember férjhez menni, és hogyan várhat jót a házasságtól” .
De ezzel túlzottan előre szaladtunk, a Rudolf és Mária Valéria születése közti „tíz év szünet” okait inkább pszichés, illetve szomatikus (termékenységét is befolyásoló) betegségekben kereshetjük.
Anyós a kapcsolatban
A serdülőkorban és gyors egymásutánban következő terhességek és szülések testileg és lelkileg is megterhelték a császárnét, de főleg Rudolf érkezése viselte meg: a trónörökös hosszú vajúdás után jött világra, az édesanya felépülése is sokáig tartott.
Házasságuk első évtizedében a magánéleti konfliktusok mellett az uralkodót, illetve közvetlen környezetét közelről érintő politikai, külpolitikai nehézségek is súlyosbodtak. Kapcsolatuk első súlyos válságos időszaka egybeesett az itáliai konfliktussal, amely húgai érintettsége okán kihatással volt Erzsébet mentális és fizikai állapotára is.
…félelme nem ismer határt, tegnap reggel óta nem hagyja abba a sírást, nem eszik semmit és folyton egyedül akar lenni – vagy legfeljebb a gyermekekkel […]. A gyermekek nagyon jól érzik magukat Laxenburgban, csak szegény Gizella borult ki egy kicsit a folytonos sírástól…
„Elszigetelve érezte magát, személye elhanyagolásaként élte meg, hogy férje a válság megoldására fókuszált. Szorongása egyre fokozódott, normasértő viselkedés és önpusztító életmód jellemezte” – emeli ki Vér Eszter Virág.
Erzsébetet kiszorítva a feleség, illetve az anya szerepének megéléséből, Ferenc József támasza továbbra is anyja, a kontrollmániás, autoriter személyiségjegyekkel rendelkező Zsófia főhercegné volt. Rendkívül szoros, szimbiotikus kapcsolatot tartott fenn felnőtt gyermekeivel, az uralkodó házasságkötését követően is irányította, felügyelte fia és családja életét:
„Nagyravágyásában örökösen a házasfelek közé férkőzött – Ferenc Józsefnek szüntelenül döntenie kellett az anyja és a felesége között, és isteni szerencse, hogy ez nem vezetett végső szakításhoz. A főhercegné meg akarta törni a császárné hatását a császárra. Veszélyes vállalkozás volt…” – összegezte benyomásait Festetics Mária naplóbejegyzésében.
És ami a legfájóbb volt Erzsébetnek, hogy Zsófia úgy ítélte meg: korából és e szerepre való „felkészületlenségéből” fakadóan még nem alkalmas saját gyermekei nevelésére, akiket hosszú időn át az anyós intenciói alapján neveltek az általa választott nevelők és gondozók.
Kiharcolta az önrendelkezést
A súlyosabb vitáik után Erzsébet többször is elutazott hosszabb-rövidebb időre családjához vagy külföldre, amit a hivatalos közlemények rendszerint gyógykezeléseknek állítottak be a közvélemény előtt. Ma már a források ellentmondásosságából fakadóan nehéz egyértelműen megállapítani, mely távollétek hátterében húzódott tényleges gyengélkedés, és melyeket generáltak családi konfliktusuk.
Amikor nehézségeik ismét fellángoltak, Sisi 1865 nyarán elhagyással fenyegetőzve választás elé állította Ferenc Józsefet: amennyiben korábbi helyzete nem változik, végleg távozik az udvarból. A személyes, érzelmi oldaltól eltekintve egy katolikus uralkodónak, a Habsburg-ház fejeként ez olyan presztízsveszteséget jelentett volna, amelyet nyilvánvalóan mindenáron el kívánt kerülni.
Ennek eredményeként augusztus végére Erzsébet kiharcolta a gyermekei feletti felügyeleti jogát, és némileg szabadon dönthetett az őt érintő kérdések egy részében, így tartózkodási helyéről is. Mai szemmel nagyon furcsán hat, de a Habsburg családi törvény értelmében a mindenkori családfő egészen mélyen korlátozhatta a családtagok életét, még mozgásterét is. Az ekkor kivívott önrendelkezési joga viszont lehetővé tette Erzsébet számára, hogy a családi törvény ellenében is Budán szülhesse meg az 1866-tól ismét helyreállt házastársi béke jegyében fogant gyermekét. Távol Zsófiától és a bécsi udvar mérgező légkörétől.
1868 tavaszán már a kiegyezés után járunk, a birodalom más tartományaiban okkal váltott ki elégedetlenséget, hogy az uralkodó utóda a magyar fővárosban szülessen.
Politikai üzenete okán tehát a Magyar Királyságot újfent előterébe, kiváltságos helyzetbe hozó (szimbolikus) lépést is jelentett, de ezen ellenvetések sem tántorították el Erzsébetet – még úgy sem, hogy ezzel csak megerősíteni látszott a szóbeszédet, miszerint gróf Andrássy Gyula magyar miniszterelnök lenne a születendő gyermek vér szerinti apja.
Sisi és Andrássy
Andrássy 1857-ben kapott amnesztiát, hazatérése után Deák Ferenc oldalán azonnal belevetette magát a politikába, Erzsébettel 1866 januárjában az országgyűlés küldöttségének tagjaként Bécsben találkozott először. Kapcsolatuk ebben az évben valamelyest elmélyült azáltal, hogy nyári magyarországi tartózkodása idején a gróf mintegy tanácsadói szerepet vállalta a császárné mellett – sokszor találkoztak Erzsébet udvarhölgyei, kísérete társaságában.
Baráti jellegű viszony alakult ki köztük, de máig nem tudjuk pontosan, milyen volt valójában a kapcsolatuk. Andrássy rajongása a szép és okos nő iránt minden kétségen felül állt, gyengéd érzelmeit illetően is biztosak lehetünk, míg Erzsébetről köztudomású volt, hogy a házastársi hűtlenségnek még a gondolatától is irtózott.
A szóbeszédre okot adhatott egyébként az a tény is, hogy Mária Valéria feltételezett fogantatásának idején, 1867 júliusában mind a királyi pár, mind a magyar miniszterelnök (családjával) Bad Ischl-ben tartózkodott. A történész szerint azonban a „félrelépést” kizárhatjuk, a vádakat Andrássy rossz híre és Erzsébet iránti hódolatának rosszindulatú félreértelmezése táplálta.
Ennek egyik fontos bizonyítéka egyrészt Mária Valéria később szembetűnő fizikai hasonlósága Ferenc Józsefre. A régóta gyermekre vágyó császár családcentrikus, feleségébe szerelmes férfiként lelkesen várta negyedik gyermeke érkezését, ahogy korábban is minden esetben. Sőt, az előző szülésekhez hasonlóan Mária Valéria világra jöttekor is személyesen jelen volt.
A társadalmi elit tagjai és kifejezetten az uralkodópár közszereplőként élete minden pillanatát „közönség előtt” élte, dokumentált módon Sisi és Andrássy is egyetlen alkalommal lehettek néhány percig kettesben. Történt ugyanis 1872 decemberében, hogy a gödöllői vadászatról a vasútállomásra siető királyi párnak Andrássy felajánlotta a hintóját: Ferenc József nem élt a lehetőséggel, de felesége számára elfogadta a gróf gesztusát.
Érdekes azért itt megjegyezni, hogy maga Mária Valéria épp a származását megkérdőjelező pletykák miatt ellenszenvvel viseltetett Andrássy irányában, akit – naplójában – másfelől túl „bizalmaskodónak” is tartott.
Félelmekkel teli terhesség, komplikációktól mentes szülés
Sisi nehezen viselte az első trimeszterrel járó „változásokat”, korábbi terhességei idején is sokszor gyötörték rosszullétek: „… még nem látszik rajta az állapota, tulajdonképpen jól van, csak sokat kínozza a hányinger, ettől néha rosszkedvű is lesz, bár soha nem panaszkodik s igyekszik rosszullétét eltitkolni, de sokszor biztosan ettől olyan csöndes, s arcának színeváltozása, ami nem titkolható, sokat elárul állapotáról” – fogalmazott Ludovika hercegnő egy levelében.
Nyilván a Rudolffal átélt nehézségek hatására félt a szüléstől, és 31 évesen egyébként is kételyei merültek fel az újabb gyerek vállalásával kapcsolatban. Az öröm, a bizonytalanság és a félelem váltakozott benne, amelyről férjének 1867 augusztusában küldött sorai is tanúskodtak:
Azt hiszem, hogy ismét másállapotban vagyok. Biztosan még nem tudom. Az udvarnál nincs orvos, akiben bizalmam volna. […] Egész nap tudnék sírni, olyan végtelenül szomorú vagyok. Nem tudom, mi van velem, azt hiszem, bizonytalan állapotom hangol le. Nem akarok többé gyermeket! Édes lelkem, vigasztalj engem, mert szükségem van rá. Elment mindentől a kedvem…
1868. február 5-én érkezett Pest-Budára Ferenc József kíséretében már azzal a kifejezett szándékkal, hogy itt hozza világra negyedik gyermeküket. Az uralkodó a következő hetekben ingázni kényszerült Buda és Bécs között, de március közepétől, miután Erzsébet kérésére Magyarországra kísérte húgát, Mária nápolyi exkirálynét, egészen a keresztelőig (beleértve a húsvétot is) a felesége mellett maradt. A korábbi aggodalmaik szerencsére alaptalannak bizonyultak, a szülés komplikációmentesen zajlott április 22-én. Másnap kelt levelében Ferenc József így számolt be az édesanyjának:
„Sisi igen hosszasan, szándékával szöges ellentétben megváratott bennünket, de egész idő alatt jól volt, erős és egészséges, mint még soha korábban. Sokat és könnyedén járt, nagyon vidám volt, bár a döntő perctől rendkívül félt. (…) A szülés mintaszerűen ment, és a korábbiakkal ellentétben nagyon gyors volt, bár az előkészületek azoknál hosszabban húzódtak. Sisinek már a hétfőről keddre virradó éjszakán voltak fájásai, melyek a nap során ismétlődtek, de nem akadályozták őt abban, hogy fennmaradjon, és foglalatoskodjon velünk. Tegnap éjjel a fájások erősödtek, Sisi felkelt, engem csak három órakor ébresztett; Grubert csak ekkor hozattuk, 5 órakor pedig már itt volt a gyerek, aki éles sírással üdvözölte a világot.”
Hangos ágyúzás bent és kint
A lakosság a Gellért-hegyről leadott 21 ágyúlövésből értesülhetett, hogy Magyarország királyának leánya született.
„A kistestvért Valériának nevezzük, mivelhogy az igen szép név. Nagyon szép baba, a szeme nagy, sötétkék, kicsit még vastag orrocskája, igen piciny szája és oly dús sötét haja van, hogy már most frizurát lehetne csinálni neki. Nagyon erős kis teste van, és szaporán integet és rugdal kezével-lábával. Nagyon ritkán sír, de erős hangja van. Gyakran ágyúzik, és olyankor többnyire szagos is egy kicsit, de hát a csöpp babáknál ez már csak így van” – írta Ferenc József Rudolf trónörökösnek április 28-án.
Ha fiú születik, az ágyúk 101-et lőttek volna, az alattvalók pedig a szokásoknak megfelelően jelentősebb kegyelmezési hullámban és kegyajándékokban reménykedhettek, ezért a korabeli lapok szerint szívesen hallgatták volna még az ágyúszót. Ettől függetlenül azonban a kislány érkezését a korábbiakkal ellentétben örömteli(bb) fogadtatás kísérte Magyarországon, ahogy Ferenc József is végtelen boldogságának és megkönnyebbülésének adott hangot anyjának küldött beszámolójában:
„Képzelheti hát az örömömet, drága Mama, hogy hála istennek túl vagyunk rajta, és a drága gyermek itt van velünk. Bár fiúnak jobban örültem volna, azért a kislányért is nagyon hálás vagyok Istennek. A kicsi nagyon erős és jól táplált, kevésbé csúnya, mint sok újszülött, és igen dús, sötét színű haja van.”
Erzsébet gyermekágyból való felépüléséig, június elejéig még a budai palotában időzött, döntését sikerült – ebben kulcsszerepet játszhatott Andrássy is – a magyarság szeretetéhez köthető elhatározásként láttatni.
A történész hangsúlyozza, hogy a késői gyermekvállalás a szülők és idősebb gyermekeik kapcsolatát is jelentősen átformálta: Gizella és Rudolf sokszor kirekesztettnek érezte magát a legkisebb gyerek felé irányuló, kiemelt szülői figyelem miatt. A társadalmi hierarchia csúcsán való elhelyezkedésük okán pedig továbbra is hiányzott életükből a privát szféra, ebből adódóan pedig elsősorban az intimitás.
