Tudomány

Segíthet a koronavírus alatt, ha természetfilmeket néz

Korábban a témában:

A Journal of Environmental Psychology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a természetfilmek nézése javítja a hangulatot, csökkenti a negatív érzelmeket, és segíthet a karantén miatti unalmat és magányosságot enyhíteni – írja az IFL Science. A szakértők szerint ez a kutatás is alátámasztja, hogy a filmeknek, és később a virtuális realitást használó játékoknak a mentális egészségre is van komoly hatása.

A szakértők azért kutatták ezt a témát, mert a koronavírus miatti lezárások alatt az izoláció és a magányosság megviselték az emberek mentális egészségét. A kutatás során a résztvevőknek természetfilmeket kellett nézniük laboratóriumi körülmények között, úgy, hogy előtte elérték, hogy unatkozzanak (egy videót néztek végig, amiben egy unalmas irodai munkáról beszéltek). Ezután megpróbálták javítani a résztvevők hangulatát azzal, hogy korallzátonyról mutattak nekik hagyományos és virtuális valóságot használó videót.

Mindegyik videó javította a résztvevők hangulatát, és csökkentette az unalmat. Az interaktív VR-élmény volt az egyetlen, ami a boldogságérzetet is szignifkánsan növelte. Ezek után a résztvevők sokkal közelebb érezték magukat a természethez, és sokkal jobb kedvük lett, mint előtte.

Az eredmények azt mutatják, hogy már csak a tévénézés is segíthet az unaloműzésben, már ha természetfilmet néz az ember, ez pedig nagyon sokat segíthet akkor, ha a koronavírus miatt megint nem lehet annyit a természetben lenni, mint egyébként.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.