Videó

Drága, de micsoda mulatság a projektoros házimozizás

Mindössze akkora, mint egy kenyérpirító, így a "tévét" vihetjük magunkkal mindenhová. Mobillal, tablettel, laptoppal, konzollal is össze tudjuk párosítani, így bárhol videojáték- vagy mozitermet varázsolhatunk a nappaliból. "Csak" hatalmas falfelületre és sok havi fizetésre van hozzá szükség.

Még év elején, januárban a Las Vegas-i CES kütyüexpón mutatkozott be az LG csúcsprojektora. Az azóta persze Magyarországon is boltokba került ProBeam HF80JG nevű gépezet akkora, mint egy kenyérpirító, cserébe a gyártó tévés tapasztaltait felhasználva belesűrített mindent, ami a házimozizáshoz szükséges.

A 24.hu szerkesztőségében rendeztünk be egy mozitermet, hogy kipróbáljuk, milyen így filmet, sorozatot nézni, vagy éppen játszani.

HDMI– és USB-kábelen, illetve bluetoothos audió kompatibilitással és vezeték nélküli képernyőtükrözéssel (Miracast) tudunk rá tartalmat kiküldeni gyakorlatilag bármiről, legyen az laptop, külső adathordozó, okostelefon (Androis és iOS), tablet, set-top-box, vagy épp konzol.

Fotó: 24.hu/Marjai János

A készülék előnye, hogy mivel ennyire kicsi és könnyű (2,1 kg), könnyedén bárhová magunkkal szállíthatjuk egy hát- vagy válltáskában. A tévékről ez még nem mondható el, főleg, hogy egyre nagyobbak lesznek, és az újságként feltekercselhető modellek csak prototípusként léteznek egyelőre a gyártók boszorkánykonyháiban.

A projektor több, mint 3 méteres (120 inch) képvetítési átlóval rendelkezik, ez egyszerre nagyon látványos, és közben teret is kíván: egy panellakásban vagy egy tapétával burkolt lakásban nem lesz opció.

Nagyon jó a lézeres fényereje (2000 lumenes), így már nincs meg az a fakóságérzet, ami korábban a projektorok képét jellemezte. Monitorokkal és tévével viszont még mindig nem érdemes összevetni, a színtelítettség még nem az igazi. A kép felbontásai 1080 pixeles Full HD, rendkívül részletes a nagy méret ellenére is.

Fotó: 24.hu/Marjai János

Ami még mindig nem az igazi, hogy a zoom és a fókusz manuálisan állítható, így kézzel tekergetve nekünk kell nagyjából belőni, hogy megfelelően éles legyen a látvány. Ettől kicsit a diavetítők kőkorszakában éreztük magunkat.

A hangerő egy nagyobb teremben is elég volt, annak ellenére, hogy egy ilyen pici eszközbe kellett még ezt is bele sűríteni, viszont egy látványos akciófilmhez vagy játékhoz jobban járunk fülessel. Akinek hiányzik a basszus és a térhangzás, az spékelje meg mindenképp a szettet egy külön hangrendszerrel. Ez rögtön lehet bluetoothos is, így nem kell plusz vezetékekkel szenvedni.

Fotó: 24.hu/Marjai János

Az LG tévéiről ismert alapmenüvel szerelték fel az eszközt (van magyar nyelv is), ahol a bemeneti forrást is szabályozhatjuk, ha egy tévéhez hasonlóan több eszköz is állandóan rá van dugva a gépre.

A gyártó okostévéinek felületét (webOS) viszont csak az Egyesült Államokban kapta meg a projektor, itt Európában lehagyták róla, így egy csomó apptól és streaming szolgáltatótól elesünk.

A projektor borsos árcímkét kapott, 395 ezer forint, így elgondolkodtató, hogy ekkora összegért ki fog a 4K-s tévé helyett projektort venni?

Főbb tulajdonságok:

  • Full HD felbontás (1080p, 60Hz/24Hz)
  • Lézer fényforrás, 20 000 órás élettartammal
  • 2 000 lumen fényáram, 150.000:1 dinamikus kontrasztarány
  • I-shaped optikai motor
  • 110%-os NTSC színtér
  • 26 dB működési zaj Eco módban, 30 dB High Brigthnessben
  • 1,1 x-es zoom, 1:1,4 vetítési arány (254 cm képátló 308 cm távolságból)
  • Automatikus függőleges és négysarkos trapézkorrekció
  • Vezeték-nélküli okostelefon/táblagép/PC képernyőtükrözés Miracast/Intel WIDI technológiával
  • Office és videó/audió/kép fájlok vetítése USB tárolóról
  • Dolby Surround Audio, Clear Voice II hang
  • Vezeték-nélküli Bluetooth kimenő hang
  • Beépített 2 x 3 W hangszóró
  • 2x HDMI (1xMHL), optikai digitális audió és fejhallgató kimenetek, USB port
  • Méretek (mm): 318 x 158 x 323
Legfrissebb videók
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik