Maga a szultán vadászott a magyar terminátorra

Thury Györgynek a hagyomány 600 életre-halálra vívott párviadalt ítél, ami nyilvánvaló túlzás. De ettől függetlenül a történelem nem ismer nála eredményesebb harcost, Szelim szultán „körözést” adott ki rá.
Korábban a témában:

A török időkben Magyarországon gyakorlatilag állandó volt a hadiállapot, az átmenetei békeévek csupán átmeneti nyugalmat hoztak. Már ahol, mert a határvillongások soha nem szűntek. Komolyabb portyák, hadjáratok viszont cassus bellit jelentettek volna, ezért végvári vitézeinknek másként kellett bizonyítaniuk Balassi által megénekelt hírüket: “Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”.

Így voltak ezzel természetesen a másik oldalon a törökök is, tehát minden adott volt a férfias megmérettetéshez: mint ma egy ketrecharc, csakhogy fegyverekkel és sokszor életre-halálra, ez volt a bajvívás.

Érdemi indok nem kellett hozzá, elég volt levélben vagy kikiáltók útján vérlázító módon pocskondiázni az ellentábort: ha az tényleg bizonyítani akarta, hogy a vádakkal ellentétben nem szukafattyaként jött világra, gyorsan összejött a mérkőzés. A nézősereget persze a bajtársak adták, a mai fociultrák csak ugatják az ottani „felfokozott hangulatot”, ahol gyakran haltak az egymásnak eső „szurkolók” is.

A 60 is elképesztő

De lényegében tényleg két ember párviadaláról volt szó a megállapodás szerinti végkimenetelig: dicsőség, virtus, harci szellem, a csúcs nyilvánvalóan a halálig tartó összecsapások voltak. És ebben nem akadt párja Thury Györgynek. A hagyomány 600 életre-halálra vívott harcot ír a javára, ami nyilvánvaló túlzás. Korábban írtunk róla, hogy nagyjából 60 bajvívás győztesének tekinthetjük, ám ez is „világrekord”:

világtörténelem nem ismer embert, aki ennyi életre-halálra szóló, egy az egy ellen megvívott párbajt nyert volna meg.

Felvidéki nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1519 körül, nagyapja Mátyás király mellett harcolt, édesapja a török ellen tüntette ki magát, de felmenői az Árpád-korig visszamenőleg a magyar király kiváló vitézei voltak . Györgyöt is harcosnak nevelték.

Thury György halála – Wikipedia

Nem félt senkitől

A forrásokban 1544-ben bukkan fel mint a vitéz, akit huszárfőlegénynek léptettek elő Ság – a mai Ipolyság az Ipoly túloldalán – várában, és hősi tetteinek sorolása már itt megkezdődött. Jókora termetű, bikaerős, de jószívű embernek ismerték: büszke és rátarti az ellenséggel szemben, de emberséges, szerény és szókimondó az övéi között.

Fejben sem volt kevésbé elengedve, Bars megye főispánja, Várpalota, majd Kanizsa kapitánya vés a dunántúli főkapitány – a kor egyik legmagasabb magyar katonai méltósága – helyettese volt. Fényes karrier, máig híressé mégis személyes bátorsága tette.

Thury György mondhatnánk kereste a bajt, ha a közelében új török főtisztet neveztek ki, azonnal kihívta viadalra, és nem habozott elfogadni soha az ellenség felkérését sem. Sok török vitéz csak azért lovagolt Európa közepére, hogy összemérhesse vele erejét. Egyikük sem tért haza.

Híre már a szultánt is elérte, a kortárs történetíró, Istvánffy Miklós szerint maga Szelim szultán adta ki a „körözést” Thuryra és a hozzá hasonlóan rettegett Frangepán Ferencre:

… mert akik velük összemérték fegyverüket, senki sem volt, aki velük harckészségben, vagy fáradhatatlan lelkierőben összehasonlítható lett volna. A törököket maga Szelim szultán is figyelmeztette, hogy tegyenek meg mindent, hogy akár csellel és ravaszsággal, a törökök szokásos fortélyaival, akár erővel elfogva őket, hatalmukba kerüljenek, vagy ha ez kevésbé lenne lehetséges, tétessék el őket láb alól.

Fontos személy volt, tevékenységére Bécs is felfigyelt, és „központilag” tiltotta meg, hogy Thury György békeidőben párbajozzon. Nyilván eredménytelenül.

Csapdába csalták

Egy az egyben nem akadt legyőzője,Thury Györgyöt kelepcébe csalták. Ali szigetvári bég a pécsi, koppányi és fehérvári bégeket 1571 tavaszán Kanizsa alá rendelte, hogy prédálják a környék falvait, és amint várható volt, Thury azonnal kicsapott a portyázókra. Maga számtalanszor állított lest a töröknek, mestere volt az ellenség lépre terelésének, 1571. április 2-án viszont nem tűnt fel neki, hogy maroknyi lovasával két magaslat közötti szűk völgybe húzta őt az ellenség.

Kifejezetten ő volt a cél, az űzött török csapat visszafordult, a magyarok már majdnem levágták őket, mire a környező erdőkből hatszáz lándzsás, többszörös túlerő rontott rájuk. A felázott, mocsaras talajon elesett a lova, de Thury felállt, átlátva a helyzetet letépte magáról a sisakot, inkább a halál mint a fogság. Istvánffy szerint a törökök:

lándzsákkal, kardokkal puskával támadták, hangosan kiáltozva megadásra szólították fel, ő a sárba ragadva a földre zuhant, de küzdött tovább. Végül egyikük szablyájával halálos csapást mért a fejére.

Testét kifosztva, fej nélkül találták meg a csatatéren, halálát nemcsak vitézei, de egész Magyarország, sőt a keresztény világ gyászolta. A török fővárosba küldött levágott fejét „Szelim és a pasák mohó kíváncsisággal közelről akarták látni”.

Illusztráció: Wikipedia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.