A Napból érkező fény látszólag fehér, valójában azonban a szivárvány színeiből épül fel – írja a NASA blogja. Ez jól megfigyelhető egy prizma segítségével. Minden egyes színnek megvan a maga hullámhossza: a vörös árnyalatok például hosszabbak, míg a kékek rövidek.
A fény egészen addig egyenesen halad, amíg nem találkozik valamilyen anyaggal. Egy tükörről visszaverődik, a vízen áthaladva elhajlik, az atmoszférában lévő molekulák hatására pedig szóródik.
Mikor a napfény eléri az atmoszférát, szétszóródik a helyi részecskék és gázok miatt. A szóródás módját nagyban befolyásolja a szemcsék és az adott hullámhossz viszonyított mérete. Mivel a kék fény rövidebb, kisebb hullámokban közlekedik, az efféle fény sokkal jobban szóródik a kisebb molekulákon.
Alapvetően az ibolya tartománynak kéne a legjobban szóródnia, ezt a színt azonban könnyebben elnyeli az atmoszféra felső tartománya. Szemünk ráadásul érzékenyebb is a kék fényre, mint az ibolyára, ez pedig szintén növeli az ég látszólagos kékségét.
A horizont közelében az ég világosabbnak tűnhet. Ennek oka az, hogy a távolból érkező fénynek még vastagabb légrétegen kell átverekednie magát, mint a fejünk felől érkezőnek. A talaj ráadásul szintén képes szórni a fényt, emiatt pedig még világosabb árnyalatokat fedezhetünk fel a távolban.
A légkör fényszóró képessége egyébként nem csak kékre festheti az eget. Alacsonyabb napállásnál például a fény nagyobb utat tesz meg az atmoszférában, ez pedig több szóródást jelent. Ezért van az, hogy naplementekor és napkeltekor az ég vöröses.
Kiemelt fotó: Thinkstock
