Tudomány

Második Mohácsot már a magyarok nyerték

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2018. 08. 12. 07:00

A második mohácsi csatának is nevezett nagyharsányi ütközet 1687-ben nemcsak a „ki nevet a végén?” kérdését válaszolta meg frappáns módon, de többé-kevésbé keretbe is zárta Magyarország török megszállásának időszakát.
Korábban a témában:

Utólag már tudjuk jól, hogy az egykor világhódító Oszmán Birodalom a XVII. század vége felé nem volt már ereje teljében, de a kortársaknak ez még korántsem volt egyértelmű. Sőt, 1683 júliusában minden addiginál hatalmasabb török sereg vonta ostromgyűrűbe Bécset. A környező államok erre megmozdultak, az egyesült osztrák, német és lengyel sereg Sobieski János lengyel király vezetésével a kahlenbergi csatában megsemmisítő vereséget mért a török hadra.

Európa megmozdult

Kara Musztafa nagyvezír kudarcát a szultán selyemzsinórral értékelte, a keresztény sereg ellentámadásba ment át. Rövidesen pedig olyan történt, amiben Magyarország lakosai már szinte reménykedni sem mertek:

XI. Ince pápa kezdeményezésére Szent Liga néven keresztény összefogás alakult a török ellen.

A pápai állam és a Habsburg Birodalom mellett csatlakozott hozzá Lengyelország, Velence, majd Oroszország, Svédország, a szász, a bajor és a brandenburgi választófejedelem. Több fronton is támadás indult az Oszmán Birodalom ellen, 1686-ban felszabadították Budát, és ismét kellemes meglepetés: hiába kérték a törökök, Bécs ezek után sem akart senki kényelmes békét kötni, a következő évben Lotharingiai Károly, Savoyai Jenő és Miksa Emánuel vezette.

Buda ostroma/Wikipedia

Fordított Mohács

Kara Musztafa utódja, Szulejmán nagyvezír Eszék mellett táboroztatta 60 ezer fős hadát, a Dráva bal partján az 50 ezres keresztény sereg sorakozott fel. Közöttük pedig a folyó és az azt övező járhatatlan, mocsaras terület, amelyen csak egyetlen, nyolc kilométer hosszú hídon lehetett átjutni. Egyik fél sem vállalta így a támadást.

Végül Savolyai Jenő javaslatára 1687. augusztus 12-én Lotharingiai Károly visszavonulást színlelt Siklós irányába, hogy átcsalja a törököt a Dráván. A csel bejött, Szulejmán nyolcezer szpáhit küldött át a hídon a keresztények bal szárnyára, amely nem messze állt az 1526-os mohácsi csata helyszínétől.

A szárnyat vezető Miksa Emánuel visszaverte a rohamot, Lotharingiai Károly visszafordult, és Savoyai Jenő gyalogosai is a folyón már átkelt török hadra vetették magukat. A török katonaság futásnak eredt, rengetegen vesztették életüket a Karasica patak mocsaraiban és a Drávában. Megrendítő vereség volt ez, a keresztények vesztesége pár száz fő volt, míg a másik oldalon tízezrek maradtak a csatatéren.

A győzelem tökéletes ellentétpárja lett a több mint másfél évszázaddal korábban szinte ugyanott elszenvedett magyar vereségnek, ezért nevezzük a nagyharsányi ütközetet második mohácsi csatának. A visszavágót mi nyertük.

Messze volt még a vége

A keresztény vezérek előtt megnyílt az út Magyarország kulcsa, Nándorfehérvár felszabadítására, ám egymás közti vitáik miatt ezt nem használták ki, viszont ezzel a lendülettel felszabadították Szlavónia nagy részét és év végére Eger várát is.

IV. Mehmed birodalma pedig csaknem összeomlott: a nagyharsányi szégyen miatt lázadás tört ki, a szultánt megfosztották trónjától, hosszan tartó káosz vette kezdetét. De a roppant birodalom még korántsem ereszkedett térdre, sőt: Magyarország csak 1699-ben, a karlócai békével szabadult az iga alól.

Illusztráció: Wikipedia

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.