Tudomány

Gyermeknap: erőszak, éhezés, betegségek, halál

Szegénység, háborúk, természeti csapások, ivóvízhiány: naponta 17000 gyerek hal meg ötéves kora előtt olyan okból, amelyet könnyen meg lehetne előzni. Legalább gyermeknapon nézzünk szembe a valósággal, mert tehetünk ellene.

Május utolsó vasárnapja Magyarországon gyermeknap, a gyerekek ünnepe: kis ajándék, sok játék, számos program országszerte. Az egész Törökországban kezdődött az I. világháború után, 1920. április 23-án. Ezen a napon ült össze a Nagy Török Nemzetgyűlés, amely az Oszmán Birodalom romjain a modern török államot volt hivatott létrehozni. Ennek élharcosa és megteremtője, Musztafa Kemál Atatürk a „törökök atyja” ajánlotta e napot a jövő generációjának, vagyis a gyerekeknek.

A harcok elől családjukkal elmenekült szíriai gyerekek egy sátortáborban, a kelet-gútai Al-Asáriban 2018. január 18-án. A Damaszkuszhoz közeli kelet-gútai térséget a szíriai kormánnyal szövetséges erők sorozatos légicsapásai sújtják az év eleje óta. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra

Öt évvel később Genfben gyermekjóléti konferenciát szerveztek, ahol a török példát alapul véve javaslatot tettek a gyermeknap megünneplésére, napjául pedig június 2-t választották, Magyarországon 1931-ben tartották először.

Május utolsó vasárnapja

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsanak gyermeknapot, ahol a világ gyermekeinek testvériségéről, az egymás közti megértésről, illetve a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről emlékeznek meg. De nem jelöltek ki nemzetközi emléknapot. Ennek nyomán ahány ország annyi szokás, többen maradtak a ’25-ös június másodikánál, de valójában alig van olyan dátum, amikor valahol a világon ne lenne gyermeknap. Hazánk már 1950 óta a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség egy évvel korábban kijelölt útján halad, nálunk azóta is maradt május utolsó vasárnapja.

Akiknek gyerekként pokol az élete

Ideális esetben nyilván minden nap gyermeknap a kicsik életében, ám az ünnep egyben a negatívumokkal való szembenézésre is lehetőséget nyújt. Ha már jó szokásunk szerint általában kényelmesen elsétálunk minden baj mellett, ami a szomszédnál messzebb ütötte fel a fejét… Az Unicef Magyarországhoz fordultunk segítségért: milyen problémákkal kell ma szembenéznie a világ gyermekeinek?

A szervezet munkatársai hosszú listát állítottak össze a 24.hu megkeresésére, ami elsőre megdöbbentő, jobban belegondolva pedig szívszorító.

A „hagyomány” tízmilliók elpusztításáért felelős szovjet diktátornak, Sztálinnak tulajdonítja a mondatot: „Egy ember halála tragédia, milliók halála statisztika”. Teljesen jogos abból a szempontból, hogy az emberi agy képtelen bármiből is egy-két tucatnál nagyobb mennyiséget felfogni, maga elé képzelni. Mekkora tömeget alkot egymillió ember? És tíz- vagy százmillió? Mit jelent 500 millió és 1,5 milliárd gyerek?

Fotó: Thinkstock

Merthogy világszinten 500 millió és másfél milliárd közé tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik évente erőszak, kizsákmányolás vagy durva bánásmód áldozatai lesznek, naponta 17 ezer gyermek hal meg ötéves kora előtt olyan okból, amely megelőzhető lenne.

Erőszak, járványok, szegénység

Szegénység, háborúk, természeti csapások és igen, a „felnőttek” miatt. Ezek az élmények hosszú távon kihatnak a gyermekek fizikai és mentális egészségére – rontják tanulási és beilleszkedési képességeiket, és megnehezítik a felnőtté válás folyamatát. Ha nem akarunk köteteket megtölteni, tényleg csak a teljesség igénye nélkül sorolhatjuk:

  • Több mint 500 millió gyermek él veszélyben a világon a fejlődő országokban, fegyveres konfliktusokban érintett vagy természeti katasztrófa sújtotta területeken.
  • Naponta 7000 újszülött hal meg úgy, hogy egyszerű és elérhető módszerekkel több mint 80 százalékuk megmenthető lenne.
  • A nem megfelelő ivóvíz percenként három gyermek haláláért felelős.
    Közel 300 millió 2-4 éves gyereket bántalmaznak rendszeresen fizikailag a nevelőik.
  • Minden negyedik 5 év alatti kisgyerek olyan anyával él, aki családon belüli erőszak áldozata.
  • A világon 15 millió kamaszlányt ér szexuális erőszak, de csak 1 százalék kér hivatalos segítséget.
  • Közel 400 gyermek hal meg naponta kanyaróban, amit védőoltással meg lehetne előzni.
  • Naponta több mint 700 gyerek hal meg a szennyezett víz és a rossz higiéniai körülmények okozta betegségekben.
  • 123 millió írástudatlan fiatal lány és fiú él a világon.
  • 58 millió gyermek marad ki az alapfokú oktatásból.
  • Az 5 éven aluli gyermekek 43 százaléka nem kapja meg a számára szükséges élelmet, védelmet és ösztönzést.
  • A lányok 11 százalékát 15 éves koruk előtt férjhez adják, megsértve ezzel az egészséghez, oktatáshoz és védelemhez való jogaikat.
  • 168 millió gyermekmunkás van ma a világon.

Aznap meghal, ahogy megszületik

A lista mondhatni végtelen, az okok és a legfőbb problémák régiónként eltérőek. Ami mindenhol egyaránt megmagyarázhatatlan és az emberiség közössége szempontjából védhetetlen, az a gyermekhalál.

A 2018. február 10-i képen egy jemeni orvos a Mokka déli kikötőváros kórházában mutatja a nyolc hónapos, Fadl nevű kisfiúról készült fényképet, amely napokkal az előtt készült, hogy a gyermek éhenhalt. A világ egyik legsúlyosabb humanitárius válsága sújtja a közel-keleti országot, ahol egyre súlyosbodik a kolerajárvány, a lakosság több mint 80 százaléka nem jut hozzá elegendő élelmiszerhez, ivóvízhez, illetve megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Fotó: MTI/AP/Nariman el-Mofti

Amint már említettük, az Unicef legfrissebb jelentése szerint naponta megközelítőleg 17 ezer gyermek veszti életét ötéves kora előtt, amelyek megelőzhetőek lennének. Nem kell nagy dolgokra gondolni, sőt: olyan alapvető „szolgáltatásokról” van szó, amely a világ boldogabbik felében az emberek magától értetődőnek tartanak: védőoltások, gyógyszerek, megfelelő táplálkozás, tiszta ivóvíz, a fertőzések megelőzése… Segíthetünk ezen, íme a bizonyíték.

Jelenleg viszont a világon egymillió gyermek meghal azon a napon, amikor megszületik, de kétmillióan nem élik meg a születésüket követő első hetet, 2,8 millióan az első hónapot. A gyermekhalálok közel fele alultápláltságra vezethető vissza.

Az öt éven aluli gyerekek között a tüdőgyulladás és a hasmenés a legfőbb halálok, naponta közel 5000 gyermek veszti életét miattuk.

A végére illenék valami pozitívumot említeni, és van is: látszik a fejlődés, ami a statisztikákat illeti a gyermekek helyzete összességében egyre jobb, és továbbra is bárki segíthet. De ebben az esetben a jelent nem menti, hogy a múltban rosszabb volt. Amíg a világ népességének körülbelül harmada napi 1,9 amerikai dollárból tengeti az életét, és amíg világunkban több embernek van mobiltelefonja, mint WC-je, addig bőven lesz tennivaló.

Kiemelt kép: Fülöp-szigeteki gyerekek játszanak a főváros, Manila egyik szegénynegyedében 2018. május 3-án, az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) igazgatótanácsa 51. alkalommal rendezett éves ülése idején. A 67 országban jelen levő, manilai székhelyű pénzintézet elsődleges működési területe Ázsia és a csendes-óceáni térség, ahol a gazdasági fejlődést kölcsönök útján segíti. Fotó: MTI/EPA/Francis R. Malasig

Ajánlott videó

Olvasói sztorik