Tudomány

Élőben közvetítette a biohacker, ahogy saját génjeit szerkesztette

A világ első öngénszerkesztése nem egy orvosi egyetemen, nem a NASA laborjában vagy egy nívós kutatólaboratóriumban történt: ha hinni lehet az újságoknak, Josiah Zayer biohacker a saját előadásán mutatta meg, milyen egyszerű is lesz a CRISPR génszerkesztési eljárással belenyúlni a saját DNS-ünkbe.

Lehet, hogy a CRISPR génszerkesztés hamarabb lesz mainstream, mint gondolnánk.

A szakma még csak ismerkedik azzal, hogy milyen lehetőségei vannak a módszernek, és épp elkezdődött a párbeszéd arról, hogyan kellene pontosan regulázni az eljárást, már most felbukkannak olyan önkéntes biohackerek, akik kitörnének az intézményi keretekből, és az emberek saját kezébe adnák saját génjeik szerkesztésének jogát.

A világ első öngénszerkesztője

Josiah Zayer, aki azt állítja magáról, hogy ő világ első öngénszerkesztője, nem akármilyen tudományos múlttal rendelkezik: a NASA-nál dolgozott, mint biokémikus, és a marsi emberi életet megkönnyítő baktériumok kifejlesztésén dolgozott. Most azonban egészen másról lett híres: nem is egyszer, hanem egyenesen kétszer szerkesztette saját génjeit, másodszorra pedig még élőben streamelte is a dolgot saját blogján.

A CRISPR (clustered regularly interspaced short palindromic repeats) génszerkesztés dióhéjban annyit tesz, hogy a hibásan működő, vagy nem kívánt géneket génmérnöki eljárás segítségével kicserélhetjük vagy kiiktathatjuk.

A technológiában rengeteg a lehetőség, de végtelen a potenciálisan katasztrófát hozó felhasználási módszerek száma is, Zayer pedig pontosan azt népszerűsíti, hogy kontrollálatlanul adjuk mindenki kezébe a lehetőséget, hogy a saját génjeit szerkesztgetni kezdje.

Izomnövekedést akart elérni

Ő maga az alkarjából távolította el az úgynevezett miosztatin fehérjét, amely az izmok növekedését gátolja. A DNS-e egy részéhez nyúlt hozzá, ahol egy Cas9 proteint módosított, valamint az ezt irányító gRNA-t is eltüntetett. Az így módosított DNS-t injekciózta aztán vissza az alkarjába, méghozzá több mint 30 ember szeme láttára, akik azért gyűltek össze, hogy meghallgassák az előadását. Ha a génszerkesztés sikeresnek bizonyul, Zayer alkarjának izomzata komoly növekedésbe fog kezdeni.

Már nem vagyunk a saját biológiánk rabjai

A biokémikus úgy gondolja, hogy elérkeztünk abba a korba, amikor az embereket már szándékosan megváltoztathatjuk majdnem sejtszinten, és lassan megérkezik hozzánk is a DIY biológia, amely során az emberek olyan dolgokat cserélhetnek ki magukon, amelyekkel nem elégedettek.

“A történelem során először most érkeztünk el abba az érába, amikor az emberek már nem rabjai azoknak a genetikai tulajdonságoknak, amelyekkel születtek” – írja a blogján.

Megelevenedik Gattaca: katalógusból választhatjuk ki a tökéletes gyereket
Egy amerikai cég állítja: már embrionális korban megmondja, milyen okos, magas lesz a gyerek, milyen betegségekre lesz hajlamos. Jó az, ha ilyen korán kiderülnek a dolgok? Válogatunk majd mesterséges megtermékenyítésnél?

Ez így elég szépen hangzik, de a dolog inkább veszélyes, mint hasznos. Már most sokan egy Gattaca-féle világtól félnek, ahol előre megmondhatjuk, milyen gyerekünk szülessen, ezért csak tökéletes emberek járnak majd a Földön.

Sci-finek tűnik, de a technológiánk már megvan hozzá: rengeteg betegségért felelős gént ki tudnánk iktatni a CRISPR-eljárással, ha legális lenne ilyen célokra használni, de szerencsére egyelőre nem az. Ha a Zayer-féle mélységekig mennénk az engedélyezésekkel, lehetetlen lenne megálljt parancsolni a szerkesztésnek, ennek pedig beláthatatlan következményei lennének.

(Kiemelt fotó: Pixabay)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik