Tudomány

Már az óceánok mélyét is műanyaggal szennyezzük

Egy új kutatás szerint szennyező anyagaink a tenger legeldugottabb pontjaira, akár 11 kilométeres mélységbe is eljutnak.

Az Alan Jamieson, a Newcastle-i Egyetem munkatársa által vezetett csapat a Csendes-óceán árkainál élő állatokat elemezte – számol be a The Guardian. A szakértők arra jutottak, hogy az élőlények gyomrában olyan szálak találhatóak, melyek műanyagpalackokból válhattak le. Az eredmények igazolták a kutatók félelmeit.

Nem kérdéses, hogy a műanyagszennyezés olyan átható, hogy nem számít mennyire elszigetelt egy hely, nincs védve

– mondta Jamieson.

Az utóbbi hónapokban egyre több vizsgálat igazolja, hogy nagyon súlyos a Föld a műanyagszennyezettsége. Egy szeptemberben bemutatott tanulmány például rávilágított, hogy a csapvízben világszerte rengeteg apró részecske található.

Az emberiség az 1950-es évek óta 8,3 milliárd tonna műanyagot állított elő, ezen mennyiség jelentős része pedig később a természetben kötött ki.

Jamieson szerint az eredmények azt igazolják, hogy azonnali lépésre van szükség. Úgy tűnik, a világ óceánjaiban és tengereiben nem maradt olyan ökoszisztéma, melyet ne veszélyeztetne a törmelék. Mivel a csapat sok, egymástól igen távol fekvő mélytengeri területnél is azonosította a műanyagszálakat, úgy tűnik, hogy a jelenség globális probléma.

Szennyező anyagaink az óceán legmélyebb pontjait is elérik
Hiába van rejtve a szemünk elől ez a titokzatos világ, mérgező anyagaink így is veszélyeztetik.

A szakértők 7-11 kilométer mély csendes-óceáni árokból, többek közt a Mariana-árokból gyűjtöttek be rákokat. A vizsgált 90 példánynál 50-100 százalék között mozgott a műanyagbevitel.

A mélytengeri élőlények a fentről lehulló táplálékokat fogyasztják, ezek szennyezettségi szintje viszont sokszor rendkívül magas. Mivel az érintett régiókban kifejezetten kevés a táplálék, a helyi organizmusok nem válogatnak, gyakorlatilag bármint megesznek – akár a műanyagrészecskéket is.

A tengerekben és óceánokban jelenleg nagyjából 300 millió tonna műanyag található, a szennyezettség azonban évente mintegy 8 millió tonnával nő.

(Kiemelt kép: Ekaterina_Simonova/Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik