A hógolyó-Földön a hatalmas gleccserek folyamatosan koptatták a hegyeket, nagy mennyiségű tápanyagot szabadítva fel. Nagyjából 50 millió évnyi állandó fagy után a hőmérséklet emelkedni kezdett, a tápanyagokban gazdag olvadékvíz pedig az óceánokba folyt, forrást biztosítva az algáknak.
Az elméletet egy ideje már felvetették a szakértők, az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársai most azonban gyakorlati bizonyítékokat is találtak az elképzelésre. Amber Jarrett, az egyetem kutatója Közép-Ausztráliában olyan lerakódást fedezett fel, amely a hógolyó-Föld előtti, alatti és utáni periódusról is árulkodik.
A szakértők a helyszínről származó köveket elemezték. Jochen Brocks, a csapat vezetője szerint előbb szétzúzták a mintákat, majd kivonták azokból az ősi organizmusoktól származó molekulákat. Bár az élőlények DNS-ei és a mikrofosszíliák az évmilliók során elpusztultak, a molekulák segítségével mégis fel lehetett mérni a különböző létformák relatív gyakoriságát.
720 millió évvel ezelőtt a baktériumok domináltak. 659-645 millió éve azonban élesen emelkedett a diverzitás, ami a planktonikus algák, szivacsok és egysejtű rhizariák megjelenésére utal, melyet aztán az összetettebb állatok feltűnése követett. A folyamat egybeesik a 850-635 millió évvel ezelőtti kriogén két nagy eljegesedésével, a sturti és a marinoi eljegesedéssel.
Maguk az algák már jóval a hógolyó-Föld előtt kialakultak, igazán azonban csak a jég és hó visszavonulása után terjedtek el. Azt egyelőre nem tudni, hogy a marinoi jégkorszak újabb hideg periódusát miként vészelték át ezek a létformák. Egyes bizonyítékok azt sugallják, hogy ez a korszak messze nem volt olyan fagyos, mint a korábbi sturti eljegesedés.
Az eukarióták – például az algák és állatok – megjelenésének vizsgálatát eddig az ősi kőzeteket szennyező későbbi olajnyomok nehezítették meg. Brocks csapatának most sikerült legyőznie ezt az akadályt.
