Tudomány

Rogyásig van víz a Marson, lesz mit inni a telepeseknek

Több Magyarországnyi területen fedeztek fel vizet a vörös bolygón. Igaz, fagyott állapotban, de ez bizonyos szempontokból még jó is.

Úgy néz ki, hogy a majdani földi telepesek, akik kolonizálhatják a Marsot, nem a szomjúságba halnak bele. Az alábbi képen látható Utopia Planitia területen olyan mennyiségű fagyott vizet fedezett fel a Cassie Stuurman PhD hallgató (Texasi Egyetem) által vezetett kutatócsoport, melynek területe
nagyobb, mint Új-Mexikó, ami 315 194 négyzetkilométer, tehát több mint három Magyarországnak megfelelő méretű.

A felfedezést a Geophysical Research Letters-ben közölték, amiből az is kiderül, hogy a tudósokat nem érte meglepetésként a dolog. Azt már eddig is tudták, hogy a vörös bolygón hatalmas mennyiségű víz lehetett a régmúltban, aminek jó része eltűnt, de még így is maradt éppen elég.

utopia-planitia
Utopia Planitia, Fotó: ESA/DLR/FU Berlin

Jéggé fagyott vízből rengeteg van a Marson, és úgy gondoljuk, hogy egykor a teljes bolygót átlagosan 100 méter mély vízréteg vette körül

– írta e-mailben Stuurman a Gizmodónak, kifejtve azt is, hogy a jég diszkréten megbújik a felszín alatt, de elég vastagon, ami akár 170 méter is lehet. Ez a példa nélküli mennyiség már arra is elég, hogy “megjegyezhesse” a bolygó egykori klimatikus állapotait, tehát ahogyan a Földön, úgy a Marson is bele lehet kukkantani a jég alapján a marsi éghajlati történelembe.

Utopia Planitia, Fotó: NASA/JPL-Caltech/University of Arizona
Utopia Planitia, Fotó: NASA/JPL-Caltech/University of Arizona

Emberi fogyasztásra alkalmas

Fontos, hogy a marsi vízkészletet akár a majdani telepesek is fogyaszthatják, sőt, ebből a szempontból az Utopia Planitia az egyik legjobb helyen van a bolygó egyenlítőjének közelében, hiszen sík a terep, és a készletek közel vannak a felszínhez (átlagosan 1-10 méterre).
A kutatók szerint a jeges víz könnyebben hozzáférhető a Marsnak ezen a pontján, mint a bolygó bármely más részén.

Úgy gondolják, hogy a felhalmozódott folyadék még azokból az időkből származik, amikor a bolygó sokkal jobban megdőlt a saját tengelye körül, mint most, és akkoriban hó formájában lehetett jelen a marsi jégkorszakban. Mindenesetre megnyugtató, hogy a tervezett Mars-expedícióknak nem kell majd feltétlenül a víz előállításáról és recirkulációjáról is gondoskodni, lesz úgyis elég megoldandó feladatuk az élelmezéstől a fűtésen át a belélegezhető levegő biztosításáig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik