Október 30.: Győzött a forradalom, ÁVH-sokat végeztek ki az utcán

Nagy Imre október 28-án elment a falig, amikor a kormányprogramot többé-kevésbé összhangba hozta a forradalmárok eredeti követeléseivel, és erre még a szovjetek jóváhagyását is sikerült megszereznie. Az itt olvasható változások kapcsán viszont a szovjet kommunista párt hazánkban tartózkodó képviselői úgy nyilatkoztak, ez a legtöbb, amire áldásukat adják, minden további “jobbra csúszás” a Szovjetunió számára elfogadhatatlan.

Viszont más másnap, október 29-én kezdett világossá válni, hogy a magyar kormány és a felkelők között remélt összhang mégsem tartós. Előbbi tényleg úgy vélte, ennél többet nem “adhat”, míg utóbbi egyre többre vágyott: valódi demokráciára, valódi szabadságra.

Nem volt elég

A kormány elsődleges célja a fegyvernyugvás elérése volt, és hogy a munkások vegyék fel a munkát. Egyik sem teljesült, és a szovjet erők sem vonultak ki maradéktalanul – Budapesten és Kecskeméten tovább folytak a harcok. Ez pedig mind a Kreml, mind a magyar lakosság felé az új vezetés tehetetlenségét sugallta.

Az emberek joggal érezték úgy, ha leteszik a fegyvert, beszüntetik a sztrájkot, azzal megállnak félúton, önként mondanak le azokról az eszközökről, amelyekkel eddigi sikereiket elérték. A forradalom két fontos követelménye ugyanis még mindig nem valósult meg: a többpárti, szabad választások, és a Vörös Hadsereg kivonása Magyarország területéről.

A kormány és a felkelők között sorozatos tárgyalások kezdődtek a tűzszünetről, de a megegyezés lehetetlennek látszott. A forradalmárok legfontosabb követelése a szovjet hadsereg kivonása volt, amiről azonban a hazánkban tartózkodó szovjet megbízottak hallani sem akartak.

Általános, titkos választásokat!

A helyzetet csak bonyolította, hogy a forradalmi szervezetek egységesüléseként előző nap alakult Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága kiáltványban szögezte le, hogy a konszolidációhoz nem a fennálló rendszer reformja, hanem annak gyökeres átalakítása szükséges, a – szocialista – tulajdonviszonyok megőrzése mellett.

Magyarok!

Lehetnek köztünk véleménykülönbségek, de a legfontosabb követelésekben egyetértünk, s javasoljuk a kormánynak, hogy a következőket tűzze ki programul:

1. A kormány haladéktalanul rendezze viszonyunkat a Szovjetunióval az egyenjogúság alapján. A szovjet csapatok kezdjék meg kivonulásukat az ország egész területéről.

[…]

3. Általános titkos választásokat! A nép szabadon állíthasson jelölteket.

[…]

9. Teljes szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot!

10. Október 23-át, nemzeti felszabadító harcunk kezdetének napját nyilvánítsa a kormány nemzeti ünneppé.

A teljes szöveg itt olvasható.

Vége az egypárti uralomnak

A központi és helyi kommunista vezetők egy része elrejtőzött, mások – élükön Gerő Ernővel – a Szovjetunióba menekültek vagy itthon helyezték magukat a szovjet csapatok védelme alá. A Magyar Dolgozók Pártja gyakorlatilag összeomlott, a központi hatalom a pártvezetés kezéből a kormányéba került.

És újra reggel lett, október 30. Nagy Imre teljesen tisztában volt a helyzet tarthatatlanságával, és újabb komoly lépésre szánta el magát: bejelentette, hogy tudomásul veszi az egypártrendszer megszüntetését. Beszédet mondott az új szellemben megszólaló Szabad Kossuth Rádióban:

Magyarország dolgozó népe, munkások, parasztok, értelmiségiek!

[…]

Az ország életének további demokratizálása érdekében az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus együttműködésének alapjaira helyezi. Ennek megfelelően a nemzeti kormányon belül szűkebb kabinetet létesít, amelynek tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a szociáldemokrata párt által kijelölt személyiség.

[…]

A nemzeti kormány felhívja a szovjet csapatok parancsnokságát, hogy azonnal kezdje meg a szovjet csapatok kivonását Budapest területéről. Egyidejűleg a nemzeti kormány közli az ország népével, hogy a szovjet csapatoknak az ország területéről való kivonására haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat a Szovjetunió kormányával.

[…]

Magyar testvéreim, munkások, parasztok! Sorsdöntő elhatározásunkban álljatok a nemzeti kormány mellé!

Éljen a szabad, demokratikus, független Magyarország!

A teljes szöveget itt olvashatja.

Lincselés, vérfürdő a pártháznál

Miközben sorban alakultak újjá a korábban megszűnt pártok, Budapesten véres események zajlottak, amit ma Köztársaság téri csataként ismerünk.

Október 30-án reggel a szovjet és magyar katonák elvonultak az MDP Köztársaság téri (ma II. János Pál pápa tér) székháza elől. Rövidesen fegyveresek érkeztek a helyszínre: a felkelők ezt az épületet tartották az ellenük indított akciók központjának, és mert a bent tartózkodó ÁVH-sok az elmúlt napokban több foglyot ejtettek. Egy küldöttség be is ment az épületbe, ám tárgyalás helyett tűzharc bontakozott ki.

Egyre több fegyveres érkezett, szabályos ostrom kezdődött, amelynek során a “védők” még a sebesülteket menekítő vöröskeresztesekre is lőttek. Az ostromba bekapcsolódott egy magyar harckocsi is, és a pártház felmentésére küldött három tank is az épületet kezdte lőni. Ezzel a csata eldőlt, a védők beszüntették a harcot.

Két honvéd ezredes és a pártbizottság Nagy Imrével rokonszenvező titkára, Mező Imre lépett az utcára, hogy megkezdje a tárgyalásokat, őket azon nyomban lelőtték. A pártházba özönlő tömeg az utcára terelte a zömmel ÁVH-s védőket, ahol sokan a népharag áldozatává váltak: az ostromnak, majd az azt követő kivégzéseknek, lincseléseknek 23 áldozata volt.

Kevés vigasz, hogy több fegyveres csoport igyekezett megmenteni a foglyokat, és később valamennyi forradalmi szervezet szót emelt a forradalom tisztaságának védelmében…

(Cikkünk eredeti források és az 1956-os Intézet honlapján fellelhető információk alapján készült. Kiemelt kép: Fortepan/Nagy Gyula)