Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 25-ére visszavonta a kijárási tilalmat, így minden addiginál több ember vonult az utcára, folytatódtak a tüntetések. A legnagyobb tömeg a Kossuth téren gyűlt össze, látva a szovjet bakák barátkozását és a magyar honvédek átállását, Ivan Alekszandrovics Szerov, a KGB helyszínen tartózkodó elnöke kiadta a tűzparancsot. Százak haltak meg a téren, ez volt a forradalom legtöbb áldozatot követelő eseménye – itt írtunk róla és a nap más fontos eseményeiről.
Miközben az MDP első titkára, Kádár János és a miniszterelnök Nagy Imre is ellenforradalomról, reakciósokról beszélt, az utcákon mind többen és többen ragadtak fegyvert. A fegyveres felkelőkhöz egyre nagyobb számban csatlakoztak sorkatonák, és keményen tartották magukat az óriási és mind nagyobb erőfölénnyel szemben. Nemcsak megtartották állásaikat, de újabb ellenállási gócok szerveződtek.
Palacsintasütő és Molotov-koktél
Folyamatosan megfigyelték a főbb útvonalakat, alkalmas pillanatban lecsaptak az áthaladó szovjet egységekre, majd azonnal visszavonultak a környező kis utcákba. A tankok ide nem tudták, de nem is merték követni őket. Kihasználták jobb helyismeretüket és a lakosság odaadó támogatását, no meg hihetetlen találékonyságukat.
A házilag is könnyen elkészíthető, hatékony Molotov-koktélt mindenki ismeri, a lyukas zászló után talán ez ’56 legismertebb jelképe – de volt más is a forradalmárok tarsolyában.
A kilőtt, felgyújtott, mozgásképtelenné vált páncélosok pedig az elképzelhető legjobb útakadályok voltak a továbbiakban. A szovjet csapatok elleni akciók mellett a forradalmárok – ugyancsak a lakosság aktív közreműködésével – spontán támadásokat indítottak pártházak, tanácsházak, rendőrőrsök ellen. Egy-egy ilyen után rendre meg is alakították saját, helyi karhatalmi szervüket, a nemzetőrséget. Nemzeti szín karszalagjuk is az ’56-os forradalom jelképévé vált.
Amilyen a fogadj Isten…
Október 26-án, 27-én már vidéken is forradalmi volt a hangulat: csaknem minden városban tüntetések zajlottak, általánossá vált a sztrájk és ropogtak a fegyverek. A nép sok helyen leszaggatta a vörös zászlókat, ledöntötte vörös csillagokat és a szovjet emlékműveket. Az események alakulását leginkább a helyi hatalom reagálása határozta meg.
Esztergomban vagy Kecskeméten például a párt- és katonai vezetés erővel fellépve meg tudta akadályozni a hatalomátvételt. Utóbbi helyszínen repülőről lőttek a tüntetőkre, de a legtöbb helyen elég volt a karhatalom puszta felvonultatása a demonstrálókkal szemben.
Több megyeszékhelyen viszont a régi vezetés szó nélkül lemondott, átadta a hatalmat a forradalmi tanácsoknak, mint Debrecenben, Győrött vagy Veszprémben.
Nagy Imre átlépte a Rubicont
A képlet október 26-27-ére már teljesen világos volt: nem az elégedetlenség elszigetelt akcióiról volt szó, hanem egységes, össznépi demokratikus megmozdulásról. A pártközpontban azonban még ekkor sem sikerült dűlőre jutni a hogyan tovább kérdésében. Az MDP Központi Vezetősége hosszú viták után 27-én végül továbbra is a katonai megoldást szorgalmazta, miközben gyenge kísérleteket tettek a forradalmi erők megosztására.
Nagy Imre felismerte, lépni kell. Vagy elfogadja a katonai Bizottság javaslatait, és a szovjet csapatokra támaszkodva kíméletlenül leveri a felkelést, vagy elfogadja a nép követeléseit, és a változás élére áll.
Az új kabinetben nem, vagy kevésbé kompromittált kommunista politikusok kaptak helyet, mint például Lukács György, és a Kisgazdapárt egykori vezetői, Tildy Zoltán és Kovács Béla.
(Kiemelt kép: Fortepan/Nagy Gyula)
