Az augsburgi döntő vereség hatására, 955-től véget értek a magyarok “kalandozó” hadjáratai – ezt elég jól megtanultuk az iskolában. Mindez igaz is annyiból, hogy I. (Nagy) Ottóval a X. század közepén megszilárdult a német területek egysége, az uralkodó megszerezte a Német-Római Császárság koronáját is. Az erős hatalom pedig lezárta a nyugati hadjáratok korszakát, amelyek viszont eztán is zavartalanul folytak déli, délkeleti irányba.
Ma azonban, Lehel neve napján nem is ez a lényeg, hanem az egyik augsburgi magyar vezér, Lehel személye. Mit őrzött meg róla a hagyomány?
Mi vagyunk a magasságos Isten bosszúja
Kézai Simon mester a Kárpát-medencébe visszatérő hunok, az ő olvasatában nyilván magyarok egyik kapitányaként említi Lehelt, azaz Lélt.
A hatodik sereg vezére Lél volt. Ez elejétől fogva Galgócz körűl lakván, miután onnan a morvákat és cseheket kiirtotta, utóbb mint mondják többnyire Nyitra táján lakozott. Tőle ered a Szoárd törzs és rokonság.
Az elveszett, de egykor bizonyíthatóan létezett magyar “ősgestából” sok helyen merítő Képes Krónikában megtaláljuk Lehel kürtjének történetét.
Elfogták ezen a helyen Lélt és Bulcsút, a jeles kapitányokat, s a császár színe elé vezették őket. Megkérdezte a császár, miért olyan kegyetlenek a keresztényekhez. Felelték: »Mi a magasságbeli Isten bosszúja vagyunk, ő küldött minket rátok ostorul; ha abbahagyjuk üldözésteket, akkor elfogtok és megöltök bennünket.« Mondotta a császár: »Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyent akartok!« Szólott erre Lél: »Adjátok ide kürtömet! Hadd fújjam meg előbb, aztán felelek. « Odaadták kürtjét, s amikor nekikészült a kürtfúvásnak, a császár közelébe lépett, s állítólag oly erővel vágta homlokon a császárt, hogy a kürt eltörött, a császár pedig belehalt ebbe az egyetlen ütésbe; mondotta neki Lél: »Előttem jársz, és szolgám leszel a másvilágon!« Azt hiszik ugyanis a szittyák, hogy akiket életükben megöltek, a másvilágon nekik szolgálnak. Nyomban lefogták és Regensburgban bitófán végezték ki őket.
Kézai: Normális, aki ezt elhiszi?
A Képes Krónika nyilván egy régóta közszájon forgó történetet örökített meg az 1360-as évek környékén. Már csak azért is, mert Kézai 1285 előtt írt, IV. László királynak ajánlott műve is kitér a történetre. Simon mester azonban már-már fölényesen utasítja a mesék kategóriájába Lél és az ő kürtjének esetét.
Lehelt és Bulcsút:
… Regensburgon átkeltökben fogságba vetvén a császárhoz küldenek, s a császár őket akasztófára itélvén Regensburgban bitófán végeztette ki. Némelyek ugyan mesésen azt állítják, hogy másként végezték őket ki, hogy a mint a császár elé voltak állítva, egyikök kürtjével a császárt agyon ütötte volna: de bizony e mese a hihetőséggel ellenkezik, s a ki illyest hisz, elméje gyenge voltát árulja el; mert a bünös személyeket kötött kézzel viszik a fejedelmek színe elé.
Ő is úgy tudja viszont, hogy a vezéreket a császár elé vezették, és szó is esett köztük, ám nem úgy, ahogy azt némelyek állítják, hanem így:
… vakmerőn szitkozódva sérelmesen szólottak a császárnak, mondván, hogy ha őket megöletendi, nemzetéből többé egy fogoly sem élhet, hanem vagy örök rabságra vetik, vagy minden itélet nélkűl megölik. Mi meg is történt. Mert a mint a magyarok meghallották, hogy a császár őket igy ölette meg, valamennyi német foglyot, még az asszonyokat és csecsemőket is, húszezerig valót leöldököltek.
Oroszlánként ordítva álltak bosszút
III. Béla királyunk névtelen jegyzője is említést tesz Lél és Bulcsú haláláról, de sem kürtről, sem vaskos szidalmakról nem számol be. Annál inkább viszont szörnyű bosszúról:
… Lél meg Bulcsú fogságba estek, s az Inn folyó mellett akasztófán végezték életüket. Botond meg a többi megmaradt magyar vitéz, mikor látták, hogy az ellenség gonosz csele miatt szorultságba jutottak, bátran és emberül helytállottak. Egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradó résznek segítségére legyenek. Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak ordítva a fegyverek közé, és az ellenséget szörnyű nagy öldökléssel terítették le. És noha le voltak győzve, mégis legyőzőiket erősebben, diadalmasabban győzték le, sőt szörnyű nagy öldökléssel terítették le.
Hogyan történt a valóságban? Nem tudjuk. Ha Lél megölte volna a “császárt”, arról nyilván lenne tudomásunk, és feltehetően a magyarok sem álltak szörnyű bosszút. Lehel kürtjét viszont ma is megnézhetjük Jászberényben, a Jász múzeumban. A X-XI. századból származó, feltehetően bizánci eredetű, elefántcsont alkotás 43 centiméter hosszú, a pereméből pedig hiányzik egy darabka. Először 1642-ben említi írásos forrás a város tulajdonaként, korábbi története ismeretlen.
