A tanácsköztársaság bukása után nyomban megkezdődött a diktatúra működtetőinek felelősségre vonása. A fő célpont természetesen Kun Béla és köre volt, ám az ő kiadatásukat nem sikerült elérni. Így hát 1920. július 6-án tíz, mérsékeltnek nevezhető szociáldemokrata vezetőt állítottak bíróság elé, mint fő bűnösöket.
A cél a elítélése és állami létének tagadása volt, azt próbálták bizonyítani, hogy a proletárdiktatúra létrejötte lázadás és felségsértés volt, a tanácsköztársaság intézkedései pedig büntetendő cselekmények. A népbiztosoknak nem egyéni tetteikért kellett felelniük, hanem a kollektív felelősség és bűnösség elve alapján azért, mert a Forradalmi Kormányzótanács tagjai voltak. Személyükben felelősek a tanácsköztársaság alatt történtekért – írja Csonka Laura a levéltári forrásokat feldolgozó Archívnet.hu-n.
Nyugati tiltakozás, orosz zsarolás
A vádlottaknak felségsértés és lázadás, gyilkosságra való felbujtás, zsarolás, lopás, valamint pénzhamisítás miatt kellett felelniük. Nyugati szociáldemokraták és szakszervezetek élénk tiltakozása kísérte a pert, a Nemzetközi Szállítómunkás Szövetség például bojkottal sújtotta Magyarországot, amiért 1920. június 20. és augusztus 8 között megszűnt minden vasúti és postai összeköttetés az országgal.
Tiltakoztak az oroszok is. Georgij Vasziljevics Csicserin külügyi népbiztos táviratban közölte, hogy a vádlottak padján ülő népbiztosok Szovjet-Oroszország védelme alatt állnak. Elrendelték 1000, hadifogolyként még Oroszországban lévő hadifogoly tiszt internálására, akik közül 10-et túsznak nyilvánítottak. Ez hatott. Teleki Pál már ekkor úgy vélte, a népbiztosokat nem fogják kivégezni. Sőt, hogy a magyar kormány kezében is komoly ütőkártya legyen, már ekkor biztos volt a szigorú ítélet.
Szabadon távozhattak
A nyílt színen persze nem lehetett meghátrálni, a tárgyalást a nagy nemzetközi nyomás ellenére is lefolytatták. Az ítélethirdetésre 1920. december 28-áig kellett várni. Négy személyt halálra, a többieket életfogytig tartó börtönre ítélték. A kormány csak ezt követően válaszolt Csicserin levelére: az összes magyar hadifogolyért cserébe az elítélteket kiengedik a Szovjetunióba.
A nyugat-európai szociáldemokrácia ismét felzúdult, az ítéletet egyértelműen justizmordnak minősítve tiltakozott, és kérte a halálos ítéletek megsemmisítését. Teleki válasza mindig ugyanaz volt: a magyar kormány nem gyakorolhat nyomást a független bíróságra. Az adu ász az oroszok kezében volt, gyakorlatilag a magyar hadifoglyok kérdése döntötte el a népbiztosok sorsát.
A hadifogolycsere-egyezménynek köszönhetően 1922. február 16-án a népbiztosok a Szovjetunióba mehettek. Közülük öten a sztálini tisztogatás áldozatává váltak az 1930-as években.
