A Hubble űrteleszkóp tíz éve gyűjti az adatokat a naprendszer tőlünk távol eső végében keringő titokzatos törpebolygóról, a Plútóról. Az égitestet egészen 2006-ig bolygóként tartotta számon a tudomány; a megtisztelő címet azért vesztette el, mert szűkebb lakókörnyezetében, a Kuiper-övben időközben több nála termetesebb égitestet is felfedeztek. A csillagászok szerint könnyen meglehet, hogy újra meg kell majd változtatni a besorolását: mivel legnagyobb holdjával, a Charonnal közös pályán kering, valójában nem „etyke”, hanem ún. kettős vagy bináris törpebolygó.
Szédelgő holdak
Az űrobszervatórium adatait feldolgozó tudósok szerint valószínűleg ez, pontosabban a kettős rendszer miatt folyamatosan változó gravitációs mező lehet az oka annak is, hogy a Plútó kisebb holdjai, a Styx, a Nix és a Hydra igen különösen viselkednek. Ahelyett, hogy jóra való égi kísérő módjára mindig ugyanazt az oldalukat fordítanák a törpebolygó felé, szeszélyesen és kiszámíthatatlanul pörögnek-forognak a tengelyük körül és furcsán botladozó pályán keringenek.
„A mi holdunk, a holdak túlnyomó többségéhez hasonlóan figyelmes, jó gyerek módjára mindig ugyanazt az oldalát fordítja a bolygója felé – fejtegette a Guardiannek nyilatkozva Douglas Hamilton, a Marylandi Egyetem csillagászprofesszora, a Nature-ben megjelent tanulmány egyik szerzője. – A Plútó holdjai viszont inkább makacs tinédzserekként viselkednek, akik nem hajlandók követni a szabályokat.”
Szokatlanul viselkednek
A Hubble adatai szerint a Plútó és a Charon, amelynek tömege nagyjából 11 százaléka a törpebolygóénak, 6,4 földi nap alatt kerülik meg közös tömegközéppontjukat. A parányi külső holdak, a Styx, a Nix és a Hydra, amelyek tömege alig 0,001 százaléka a Plútóénak, ezzel szemben 20-40 nap alatt kerülik meg a rendszer közepén keringőző párost – ráadásul meglehetősen egyedi stílusban.
„Felgyorsulnak és lelassulnak, a bolygó felé döntik, majd visszabillentik északi pólusukat, de még az is lehet, hogy időnként irányt váltanak – magyarázta Hamilton. – Nagyon szokatlanul viselkednek.” A kutató hozzátette, hogy a holdak faramuci viselkedéséhez valószínűleg az is hozzájárulhat, hogy gömb helyett inkább tojásdad formájúak.
Kiszámíthatatlan forgásuk ellenére a holdak szemmel láthatóan stabil pályán keringenek a Plútó és a Charon körül. A csillagászok szerint valószínű, hogy egymáshoz képest rezonáns pályán haladnak, vagyis rendszeres, kiszámítható időközönként haladnak el egymás mellett. A számítások szerint a Styx, a Nix és a Hydra nagyjából háromszor, négyszer, illetve ötször annyi idő alatt tesz meg egy teljes kört a Plútó körül, mint a Charon. „Szerintünk ez az oka annak, hogy a rendszer stabil marad, ez az, ami megakadályozza, hogy [a holdak] összeütközzenek” – nyilatkozta Hamilton.
Meglepő felfedezések
A Hubble adatai más meglepetésekkel is szolgáltak a kutatók számára. Mint kiderült, a Plútó ötödik holdja, a Kerberos szénfekete színű, társai viszont fehéren ragyognak. „Ez egy nagyon szokatlan felfedezés – mondta Mark Showalter, a kaliforniai SETI Institute munkatársa, a tanulmány vezető szerkesztője, hozzátéve, korábban arra számítottak, hogy a meteor-becsapódások által felvert por és törmelék valamennyi hold felszínét ugyanolyan szűrkés színűre festette.
Showalter és társai azt remélik, hogy hamarosan további részleteket tudhatnak meg a Plútó rejtélyes kísérőiről. Annál is inkább, mivel a NASA New Horizon űrszondája a jövő hónapban fog elrepülni a törpebolygó mellett, és a tervek szerint részletes, jó minőségű fényképeket is készít majd a rendszerről.
