“Ott voltak velünk együtt a tatárok és kunok, igen sokan végignézték mindezt, és örültek és örvendeztek, hogy az atyák a lányaikkal, a férjek a feleségükkel, a fitestvérek szép nővéreikkel váltották meg az életüket, a nőket amazok kéjének tartogatva. És női hozzátartozójukért az lett a vigaszuk, hogy a leányt vagy a feleséget az apa vagy a férj szeme láttára szeplősítették meg” – írja Rogerius mester a tatárjárásról.
A magyar király katasztrofális vereséget szenvedett a mongoloktól 1241. április 11-én, puszta életét is csak a szerencsének köszönhette. Valóságos vesszőfutás kezdődött ekkor. IV. Béla először Bécsbe ment, de II. (Harcias) segítségnyújtás helyett megzsarolta és nyugati vármegyéi átadására kényszerítette a szorult helyzetben lévő uralkodót – olvasható a Rubicon.hu-n. Béla úgy sem járt több szerencsével, hogy II. Frigyes császár hűbéresének ajánlotta magát,
A király visszatért a Dunántúlra, ami a folyónak köszönhetően még nem állt megszállás alatt. Csakhogy 1241–42 tele a szokásosnál is hidegebb volt, a Duna vastagon befagyott, a Kádán vezette ellenséges csapatok könnyűszerrel átkeltek, és a király üldözésére indultak. Béla Szlavónián keresztül a dalmát tengerpartra, Trau várába menekült, amelyet a mongolok megfelelő ostromgépek híján végül hiába próbáltak bevenni.
Menekülés közben, Zágráb városában született meg az a levél, melyben IV. Béla beszámolt a muhi vereségről IV. Celesztin pápának, és segítséget kért tőle a mongolok visszaverésére. Az 1242. január 19-én kelt üzenet természetesen nem az első ilyen kísérlet volt: Béla a császár mellett korábban IX. Gergely pápát is igyekezett rábírni egy keresztes hadjárat szervezésére, Frigyes és Gergely azonban ebben az időszakban éppen az egymás elleni háborúskodással kötötte le erejét.
Az egyházfő aztán 1241 augusztusában elhunyt, majd novemberben az őt követő IV. Celesztin is befejezte életét, ezután pedig a pápai trón egészen 1243-ig – IV. Ince megválasztásáig – betöltetlen maradt, vagyis a király kétségbeesett hangvételű levelével senki sem törődött.
IV. Béla sorsa ugyanakkor váratlanul így is jobbra fordult: 1242 márciusában a Trau várát ostromló Kádán, illetve Batu főserege egyszeriben felhagyott Magyarország pusztításával, és a horda távozott az országból. A kivonulás okai vitatottak. Egyesek szerint a kán Ögödej halála miatt indult keletre, hogy jelöltként részt vehessen a következő nagykánt megválasztó kurultajon. Más történészek úgy vélik, a visszavonulás a mongol taktika része volt, és az ellenséges hadak egy második csapással akarták megvalósítani hazánk teljes alávetését.
