A gyarmati lázban égő európai nagyhatalmi politika a XIX. század utolsó évtizedeiben indított gyilkos hajszát Afrikáért. A harcba Franciaország, a “szabadság, egyenlőség, testvériség” nemzete is beszállt ékes példájaként annak, miként változik eszmék tartalma, értelmezése és “kedvezményezettjeinek köre” a történelem folyamán. A franciák Nyugat-Afrikában hoztak létre összefüggő gyarmatbirodalmat, megszállták többek között Algériát is.
Az arab állam formailag az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott, de önálló külpolitikát folytatott és élénk kereskedelmi kapcsolatokat ápolt Európával. A térségben komoly problémát jelentő kalóztevékenység miatt a nagyhatalmak egyre gyakrabban avatkoztak közbe, mígnem a franciák “kereskedelmi érdekeik védelmében” 1830-ban megkezdték a terület megszállását.
Elnyomás
Véres harcok során sikerült elfoglalni az algériai partvidéket, a helyi lakosság csaknem egyharmada vált a háború, és a tervszerűen elkövetett atrocitások áldozatává. Tizenöt évig tartó függetlenségi háború tört ki, miközben a 1834-ben Algériát francia birtokká nyilvánították és főkormányzót neveztek ki az élére. Az állami földeket, az iszlám közösségek földjeit a megszállók elkobozták, több törzset elűztek a földjéről. Betelepítésekkel sikerrel változtatták meg a partvidék etnikai és kulturális összetételét, de természetesen nem az őslakosok javára.
Algéria leigázása (Wikipedia)
Algéria speciális helyzetben volt: a gyakorlatban gyarmatnak számított, de közigazgatási értelemben Franciaország tengeren túli megyéje volt milliós francia lakossággal. Az anyaország jogai viszont csak a fehérekre vonatkoztak, a helyiek a gyarmati igazgatás törvényei vonatkoztak. A csaknem másfél százados gyarmati időszak megítélése nagyon sarkos. Európából nézve sokan civilizációs misszióként értékelik, míg a helyiek hajlamosak minden mai problémáért a francia megszállást és általában a nyugatot hibáztatni.
Az ellenállás az 1930-as években kezdett szervezetté válni, 1945 májusában pedig szabadságharc robbant ki az ország keleti területén. A francia gyarmati hadsereg ezt brutálisan elfojtotta, az áldozatok száma 10 ezer fölé tehető. A további fegyveres harc hívei ezután a Nemzeti Felszabadítási Frontba tömörültek, és újabb harcot robbantottak ki 1954-ben.
Hosszú, durva háború
Négy évi kegyetlen, véres háború után a párizsi kormány színleg semmit nem engedett, de titkos tárgyalásokat kezdett a felkelőkkel. Ahogy ezek híre kiszivárgott, az algériai franciák 1958 májusában puccsot hajtottak végre, ami nagyban segítette de Gaulle ismételt hatalomra jutását. Eleinte az új elnök is az erő nyelvén beszélt, ám több sikertelen offenzíva után belátta, Algéria függetlenségét nem tudja megakadályozni. 1960 nyarán ő is tárgyalásokat kezdett az ideiglenes algériai kormánnyal, és az 1961 januári népszavazáson a franciák többsége igent mondott az algériai önrendelkezésre.
A harcok 1962. március 19-én, az eviani megállapodással értek véget, amikor Franciaország elismerte Algéria függetlenségét. A nyolc évig tartó háborúban 500 ezer francia katona harcolt az országban, mindkét oldalon gyakoriak voltak a hadifoglyokkal és az ellenséghez tartozó polgári lakossággal szemben elkövetett kegyetlenségek.
