A kutatók a déli-sarkvidéki Ross-selfjég alatti területről gyűjtött üledékmagmintákban talált növényiviasz-maradványok elemzésével állapították meg, hogy 15-20 millió évvel ezelőtt az Antarktisz part menti területeinek nyári átlagos hőmérséklete 11 Celsius-fokkal volt melegebb, mint manapság, vagyis nagyjából 7 Celsius-fok körül mozgott. (Az Antarktisz magában foglalja a szűkebb értelemben vett földrészt, Antarktikát és számos szigetet.)
“A tanulmány alapvető célja volt annak feltérképezése, hogy mire számíthatunk a jövőben a globális felmelegedés miatt. A mostani eredményekből kiderül, hogy a klímaváltozás nyomán milyen szintű felmelegedésre és esőzésekre számíthatunk az antarktiszi jégtakaró területén” – közölte a kutatást vezető Sarah J. Feakins, a Dél-Kaliforniai Egyetem munkatársa.
A szakemberek a mintákból kinyert levélviasz-maradványokat vonták alapos elemzés alá: ezekből ugyanis pontosan kiolvasható az őskori klímaváltozás alakulása, mivel “dokumentálják” az élő növény által felvett víz hidrogénizotópjainak arányát.
A NASA kutatója, Jung-Eun Lee egy eredetileg a légköri vízpára hidrogénizotóp arányának elemzésére létrehozott modell segítségével vizsgálta, hogy mennyivel lehetett melegebb és csapadékosabb az ősi déli földrész. “Amikor a bolygó felmelegszik, akkor a legszembetűnőbb változásokat mindig a sarkvidékeken lehet megfigyelni.” Tájékoztatása szerint az antarktiszi “kizöldülés” tetőpontja a 16,4-15,7 millió évvel ezelőtti középmiocén kor idején volt, amikor – a melegebb éghajlati viszonyokkal összefüggésben lévő – légköri szén-dioxid-koncentráció értéke nagyjából 400-600 ppm (milliomod térfogatrész) körül mozgott.
A szén-dioxid-koncentráció szintje idén már elérte a 393 ppm-et, ami évmilliók óta a legmagasabb értéknek számít. A kutatók szerint a jelenlegi növekedési ütem fényében a koncentráció mértéke a század végére elérheti a középmiocén kori szintet. Arról azonban még a tudósok is vitatkoznak, hogy a szén-dioxid koncentrációjának emelkedése súlyos vagy a vártnál enyhébb következményekkel jár.
