A fogzománcból következtetni lehet a mintegy 11 ezer évvel ezelőtt a mamut táplálékául szolgáló növényekre és a páratartalomra. Az esőzések kissé megritkulhattak akkoriban, a kutatók azonban kizárják, hogy súlyos aszály uralkodott volna, amelyet eddig a mamutok kihalása okának tekintettek.
Lehetséges, hogy az állatok ma élő rokonaikhoz, az elefántokhoz hasonlóan nyáron felkeresték a vidék legzöldebb részeit, vándorlásaik során pedig könnyen kiszámítható prédává válhattak a vadászoknak.
Az amerikai mamutok a többi észak-amerikai nagytestű emlőssel együtt mintegy 11 ezer évvel ezelőtt pusztultak ki. A röviddel ezt megelőző időszakból jól megmunkált kőből készített nyílhegyeket találtak a régészek, amelyek az úgynevezett Clovis-kultúra megjelenését jelzik.
Egy nemrég mamutbordák között talált dárdahegy pedig rámutatott, hogy már 14 ezer évvel ezelőtt, messze a Clovis-kultúra előtt vadászott az ember a nagytestű ormányosokra.
A kutatók különböző izotópok arányait vizsgálták a kaliforniai San Pedro-völgy mamutleleteinek fogzománcában. Egyes oxigénizotópok mennyiségéből arra következtettek, hogy bár meleg, viszonylag száraz éghajlat uralkodott, nyaranta elég eső esett, hogy biztosítsa a tápnövények növekedését.
A növényekről a C14-es szénizotóp koncentrációjából jutottak információhoz, és az is ellentmondott az elméletnek, miszerint az állatok a hosszan tartó szárazság miatt pusztultak volna ki.
