A Földön ha a hőmérséklet harmatpont alá esik a vízkörforgás során, a vízgőz nem tudja tovább tartani a nedvességet, és lecsapódik.
Ha azonban a kondenzáció nagyon lassú, a vizet magukban őrző részecskék és a légkört alkotó por túl ritka, akkor a felesleges vízpára továbbra is gázhalmazállapotban marad, ezt nevezik túltelítettségnek.
A Mars Express SPICAM spektrométerének mérései előtt lényegében homályban maradt a tudósok számára, hogy a Marson a magassággal változik a víztartalom.
Ezért fordulhatott elő, hogy napjainkig úgy tartották, a túltelítettség nem fordulhat elő a Marson. 1970 óta számos szonda érkezett a vörös bolygóra, melyek elsősorban a Mars-felszín adatait mérték, és nem találtak a túltelítettségre semmilyen bizonyítékot.
A korábbi meggyőződéssel ellentétben a kutatók most már biztosak abban, hogy a túltelített, lecsapódásra képtelen vízgőz gyakori jelenség a Marson, tízszer gyakrabb, mint a Földön.
A túltelített vízgőz jelenléte több rejtélyt megmagyarázna. Elsősorban azt, hogy miért olyan száraz a bolygó felszíne, másodszor pedig hogy hova tűnt a marsi víz nagy része az évmilliók során.
Az Európai Űrügynökség – ESA – kutatóinak legújabb tanulmánya a Mars légköréről a Science folyóirat szeptember 30-i számában jelent meg.
