Tudomány

Leleplezték a Mars-rakéta tervét

24.hu
24.hu

2011. 09. 15. 07:16

A Föld körüli pályán túl, így a Marsra is képes lesz űrhajósokat feljuttatni az amerikai űrkutatási hivatal új űrhajóhordozó rakétarendszerével.

Korábban a témában:

A Space Launch System elnevezésű, 35 milliárd dollár értékű rendszer hordozóeszköze Charles Bolden, a NASA igazgatója szerint a legerősebb rakéta a Saturn V óta, amely az Apolló-program keretében a Holdra szállította fel az amerikai asztronautákat.

A próbafellövéseket hat év múlva kezdik a floridai Cape Canaveralból, a Kennedy Űrközpontból.

A hatszemélyes Orion űrkapszula kifejlesztésére – amelynek kidolgozását a Barack Obama elnök által leállíttatott Constellation Hold-program keretében kezdték el – az eddigi 5 milliárd dolláron felül további 6 milliárdot fognak fordítani.

“Az új rendszer kiépítése jól fizetett munkahelyeket teremt, fenntartja az Egyesült Államok vezető szerepét a világűrben és több millió embernek nyújt inspirációt szerte a világon” – mondta Bolden.

Az új rakéta a nyugállományba vonultatott űrsiklók folyékony hidrogén- és oxigén-üzemű hajtóműveinek és tartályainak továbbfejlesztésére épül majd. Szakértők szerint azonban, mivel az új hordozóeszközzel kapcsolatban elvetették a szilárdüzemanyag-meghajtást, az sokkal közelebbi rokonságban áll majd az Apollókkal, mint az űrrepülőkkel.

Szemben ez utóbbiakkal, amelyek 22,5 tonna hasznos terhet tudtak alacsony Föld körüli pályára szállítani, az új rakéta kapacitása 77-110 tonna lesz, de a továbbfejlesztett változatok a 143-165 tonnát is elbírják majd. A Saturn V terhelhetősége 130 tonna volt.

A NASA azt tervezi, hogy a 2020-as és 2030-as években, mintegy másfél évtizeden át évente egy-egy ilyen rakétát fog útjára bocsátani.

A 2017-ben elkezdődő teszteléseket követően az első űrhajósokat a terv szerint 2021-ben fogják vele fellőni, és 2025-ben már egy közeli aszteroidát vesznek célba. A NASA reményei szerint az asztronautákat a 30-as években indíthatják majd el a Mars felé.

A projekt várható költségeivel kapcsolatban kialakult kongresszusi viták miatt az Obama-kormány mindaddig visszatartotta a bejelentést a Space Launch System-program beindításáról, amíg nem kapott független szakértői becslést.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

This general view taken on August 15, 2018, shows abandoned vehicles on the Morandi motorway bridge after a section collapsed in the north-western Italian city of Genoa. 
At least 30 people were killed on August 14, when the giant motorway bridge collapsed in Genoa in northwestern Italy. The collapse, which saw a vast stretch of the A10 freeway tumble on to railway lines in the northern port city, was the deadliest bridge failure in Italy for years, and the country's deputy transport minister warned the death toll could climb further. / AFP PHOTO / Piero CRUCIATTI / AFP / Piero CRUCIATTI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.