A II. világháborút követően a megszállt Németország területén különböző intézkedéseket hajtottak végre a szövetségesek, amelyek sokszor egyáltalán nem voltak összhangban, így vetélkedés, vita alakult ki közöttük. (A brit, a francia, az amerikai és a szovjet csapatok ellenőrizték, mi történik Németország területén, amelyet zónákra osztottak.) Különösen a két, párhuzamosan végrehajtott valutareform, amely aztán fel is gyorsította Németország kettészakadását.
1949. május 23-án Trizóniából (így hívták a francia-amerikai-brit megszállás területét) hivatalosan is megalakult a nyugati többpárti demokráciát követő Német Szövetségi Köztársaság, 1949. október 7-én pedig a szovjet zónából Német Demokratikus Köztársaság néven szocialista ország alakult.
Mindenki tudta, annak, hogy egyszer valaha is újra egységes legyen az ország, az NDK-nak kell megváltoztatnia politikáját.
Goody-bye DDR – dokumentumfilm-sorozat 1. rész:
Az NDK (Német Demokratikus Köztársaság) 1949. október 7-én Németország szovjet megszállási övezetéből alakult. Területe 108 ezer négyzetkilométer volt, melyen 17,2 millió lakos élt, köztük 4,4 millió eredeti hazájából elűzött személy. 1954-ig szovjet megszállás alatt állt, a Szovjetunió 1954. március 25-én ismerte el függetlenségét, de 380 ezer orosz katona „ottmaradt” még egy ideig, leginkább a Német Szocialista Egységpárt hatalmon maradását biztosítandó.
Az így fenntartott rendszer Gorbacsov 1985-ben meghirdetett irányvonala (glasznoszty és peresztrojka) után bomlott meg, az ugyani szimpatikus volt a másik Németországnak, a Német Szövetségi Köztársaságnak. Ez a változásra való törekvés a demokratizálás, az egyéni felszabadítása, a gazdaság decentralizálása és a népek önrendelkezési joga címszavakban mutatkozott meg. Csakhogy az NDK pártja nem akart reformokat, így a szovjet-NDK viszony megromlott. A magyar és a lengyel eredmények mellett Berlin a csehszlovákok és a románok oldalán állt, nem akart változást.
Honecker nehezen értette meg, hogy vége a szocialista világrendnek:
1989 júniusában Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és Helmut Kohl, az NSZK kancellára közös nyilatkozatukban rögzítették, hogy a népek és az államok szabadon határozzák meg sorsukat.
Látni lehetett a válság jeleit, bár kétségtelen, hogy a KGST országok közül gazdaságilag jól teljesített az ország. Az ellenzéket lenyomták, a kritikusok, ha akartak, távozhattak az NSZK-ba. Egyre többen elégedetlenkedtek, áremelkedés és szociális gondok jellemezték ezt az időszakot. Az illegális szervezkedés időszakában Erich Honecker pártfőtitkár továbbra is azt vallotta, hogy a berlini fal 50 vagy 100 év múlva is állni fog, minden újító szovjet politikát elutasított.
A helyhatósági választáson újra 98 százalékkal nyert a párt, de ez ellen panaszt emeltek az emberek, senki sem hitte el, hogy ez valós eredmény. Sőt, a kínai diáklázadás leverésekor Honecker udvariassági látogatást tett az ázsiai országban, biztosítva együttérzését – a kínai kormánnyal.
1989 első felében 46 ezer személy költözött át legálisan az NSZK-ba, nyáron már 120 ezren kérvényezték kiutazásukat. Sőt, 1989-ben Magyarországról, Csehországról és Lengyelországról is ezrek menekülnek el Ausztriába. (A magyar határnyitásról ITT olvashatnak többet!) A berlini fal megnyitásáig Magyarországon és Ausztrián keresztül közel 60 ezren távoztak az NSZK-ba.
Az NDK egyik szimbóluma a Trabant volt:
1989 októberében az NDK lakossága több tiltakozó gyűlést is szervezett, a lipcsei például 70 ezres volt október 9-én. Ezen a napon a párt Központi Bizottságában lemondtatták Honeckert, a főtitkár Egon Krenz lett. November 7-én már új kormánya volt az NDK-nak. Mindenki tudta, érdemi előrelépés akkor lehet, ha a szabad utazás lehetőségét biztosítják a két Németország között. November 9-én sajtótájékoztatót tartottak, ahol elhangzott a szabad utazás kifejezés. Az emberek megindultak este 10 óra körül, és a határőrök nem avatkoztak közbe. Gyakorlatilag leomlott a Berlini fal.
A fordulatokat nem egységesen reagálták le a világban, több szovjet vezető a két Németország közti határ ellenőrzés alá vonását látta szükségesnek, Eduard Sevarnadze külügyminiszter később úgy nyilatkozott: a harmadik világháború küszöbén álltunk. A britek és a franciák attól tartottak, a német állam ismét megerősödik, veszélybe sodorva ezzel az európai egyensúlyt.
A lakosság elveszítette bizalmát az új, Modrow vezette kormányban, a gazdaság is csődbe jutott. Végül Modrow és Helmuth Kohl 1989 decemberében írták alá a szerződésközösségre vonatkozó rendeleteket, melynek értelmében vízummentesen lehetett közlekedni, a cél pedig Németország egyesítése, a Szovjetunió jóváhagyásával. Kohl feltétele volt ez, további kilenc másik mellett. Szilveszterkor félmillióan haladtak át a Brandenburgi kapun.
A német egységben az áttörés Kohl és Genscher külügyminiszter 1990. február 10-i moszkvai tárgyalásain történt, ahol Gorbacsov beleegyezett a német egyesítésbe, a tárgyalások megkezdéséhez, melybe bevonta az egykori megszállókat is.
1990 a demokratikus jogok biztosításáról szólt, a kormány sorra fogadta el az új, európai törvényeket (pl. szólás- és véleményszabadság joga, szakszervezeti és sztrájkjogok, gyülekezési szabadság joga stb.).
Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia természetesen a NATO keretében képzelte el az egyesített Németország sorsát, Modrow még kitartott volna a semlegesség mellett. Genscher nyugatnémet külügyminiszter 1990. január 31-én kompromisszumos javaslatot tett: az egyesített Németország ugyan a NATO tagja lesz, de NATO-haderők nem állomásozhatnak Kelet-Németországban. Az 1990. szeptember 12-én Moszkvában, az utolsó „2+4” (NDK, NSZK + Franciaország, Egyesült Államok, Szovjetunió, Nagy-Britannia) találkozón aláírták „A Németországra vonatkozó befejező szabályozás szerződését” , amelynek tíz cikkelye nemzetközi jogilag is véget vetett a második világháborúnak.
1990. október 3. a ZDF híradójának összefoglalója:
A Szovjetunió garantálta, hogy haderejét 1994 végéig teljesen kivonja Németországból. Német NATO- csapatok állomásozhatnak az öt új tartományban, de nem rendelkezhetnek atomfegyver-hordozó eszközökkel. Megállapodtak abban is, hogy 1990. október 1-jén aláírják azt a dokumentumot, amely a német egyesítés napján felfüggeszti a négy egykori megszálló jogait Németországra, mint egészre és Berlinre vonatkozóan. A szovjet csapatok hazaszállítására az NSZK több milliárd márkát áldozott.
A szovjet-német partnerségi és együttműködési szerződést Gorbacsov és Kohl 1990. november 9-én írta alá a bonni Schaumburg palotában. Megállapodtak egy új Európa felépítésében.
Az egyesített Németország átvette az egykori NDK-nak a Szovjetunióval szemben fennálló kereskedelmi kötelezettségeit. 1990 májusában megkötötték a pénzügyi uniót, a közös valuta a márka lett. A szoicvákis unió azt jelentette, hogy az NSZk rendszere alapján vezetik be a munkatámogatási rendszert, a nyugdíj-, beteg- és balesetbiztosítást.
A kelet-német gazdaság azonban nem lendült fel, és a mai napig hatalmas különbségek mutatkoznak a két ország fejlettsége között. Már a 90-es évek elején 15 százalékos munkanélküliség jelentkezett.
1990. október 3-án az ország csatlakozott az NSZK-hoz. (A két német állam második államszerződését, az egyesítési szerződést augusztus 31-én írták alá.)
Gorbacsov, Kohl és Bush találkozója – jó pár évvel később:
Ami a nemzetközi jogot illeti: az alapján az NDK szűnt meg, az egységes ország az NSZK jogutódja. Kevesen tudják, hogy a német államot ma is Német Szövetségi Köztársaságnak hívják, tehát ugyanúgy NSZK-ként is rövidíthetnénk – ha akarnánk.
A Berlini fal
A két Németország mellett Berlin is megosztott volt a II. világháborút követően, aminek tárgyi bizonyítéka volt az 1961-ben felépült Berlini fal. Augusztus 13-án Nyugat-Berlint 185 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 kilométer a városon belül húzódott.
A Pink Floyd a berlini falnál, az 1990-es legendás koncerten:
Két-négy méter magas betonfalat építettek, amelyek között megfigyelőtornyok, bunkerek, jelzőkészülékek, kutyák, akadályrendszerek nehezítették a közlekedést. Több mint 160 embert öltek meg azért, mert át próbált kelni a falon.
Az NDK fennállásának 40. évfordulójára rendezett ünnepély előestéjén, 1989. november 9-én omlott le a fal, mert akkor a határőrség nem avatkozott be az elégedetlen és feltüzelt állampolgárok akciójába. Elkezdték szétszedni a falat, és átlépni a határt.
A fal 28 évig állt.
AJÁNLOTT LINKEK:
Az NDK és az NSZK egyesülésének története
Visszaszámlálás 1990. október 3-án, Berlinben – videó
