A sebészek az új módszerrel pontosan tudják majd, hol és mit kell kivágniuk.
A világháló atlaszán arról tudhatunk meg többet, mely helyeken vannak azok a gépek, amiktől megy a net.
Végtagjai nem hajlandóak megmozdulni, de robotkarját úgy irányítja, mintha sajátja lenne.
Két héttel Twitter-csatornája megnyitása után már kétmillióan követik XVI. Benedek pápát.
Egy floridai férfi egy év erejéig hivatalosan is felveszi a Headsetsdotcom utónevet.
A NASA ikerszondái hétfő késő este érték el égi kísérőnket.
Az első szavakat mindenki ismeri – de miről szólt a búcsú?
A dél-koreai kormány az életveszélyes munkakörülmények miatt perelte be a hazai világvállalatot.
A Hír24 összegyűjti a hét érdekességeit - 2012 ötvenedik hete a Tech-Tudban.
Minimum elhízás és anyagi csőd – ráadásul mindez jókedvűen.
2012. 12. 15. 08:00
Apró, éjszakai életmódot folytató főemlősfajt fedeztek fel a kutatók Borneón.A bájos külsejű állat harapása mérgező.
Tíz liter vodkának köszönheti az életét két cirkuszi elefánt.
A Microsoft tud a problémáról, de véleménye szerint nincs közvetlen veszély, úgyhogy egyelőre nem dolgozik frissítésen.
A National Geographic sorra veszi, igazuk van-e a majáknak, kiüríthető-e a Föld, és lesz-e egyáltalán világvége.
2012. 12. 14. 16:00
A két űreszköz hétfő este fog felrobbanni a Hold északi részén.
Véletlenül sikerült filmre venni a megörökített jégomlások közül az eddigi legnagyobbat.
- 15:40 Rendőri kísérettel szállítottak egy amerikai Ebola-beteget Berlinbe
- 15:27 Pumped Gabo: Ez a világ akkor értékel, ha jól nézel ki, kigyúrt vagy, Jézus Krisztusnak viszont nem a külsőség számít
- 15:27 Ókovács Szilveszter azonnali felfüggesztését kéri egy szakszervezet Tarr Zoltántól
- 15:25 Marsai Viktor: A migrációs és menekültügyi politika lehetséges irányai és kérdőjelei a Tisza-kormány alatt
- 15:16 Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok
- 15:14 Átalakítják a miniszterelnok.hu-t
- 15:11 Vendégmunkásstop: a VOSZ és a WHC szerint is komoly veszélyei lehetnek egy ilyen lépésnek, egyeztetést kérnek a kormánytól a munkaadók
- 15:05 Már érződik a hatása a terézvárosi Airbnb-tiltásnak
- 14:58 Meghalt Várpalota rendőrkapitánya
- 14:57 Rossi reagált játékosa kritikájára: A pillanat hevében kicsit félreérthetően fogalmaztam
- 14:52 Litvánia elnöke, miniszterelnöke és a teljes apparátus óvóhelyen indította a szerdát
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 14:40 Ágai Kis András: A Fáraó kezében van a sorsunk
- 14:39 Ukrán pénzszállítók ügyvédje: összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indoklása
- 14:15 Hadházy Ákos a rendőrségen tanúskodott a Mészáros cége által megvalósított Debrecen környéki vasútépítések ügyében
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
Közös sajtótájékoztatót tartott a magyar miniszterelnök és a lengyel kormányfő.
