Tech

Tűzre dobták az Apple termékeit Kínában

A helyzet pikantériáját fokozza, hogy a gyújtogatásokra temetőkben került sor.

Korábban a témában:

A Qingming vagy sírsöprögető ünnep alkalmával – hasonlóan az itthoni halottak napjához – a kínaiak az elhunytakra emlékeznek. A sírok gondozása mellett ekkor ételeket és egyéb ajándékokat szoktak meggyújtani, mivel a hagyomány szerint ezek így átkerülnek a túlvilágra, hogy a már eltávozott szerettek is kiélvezhessék a földi jót.

Az Apple pedig a Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint tagadhatatlanul részévé vált a kínai kultúrának – míg az elmúlt években elsősorban drága házak, autók és repülők voltak a sláger “ajándékok”, idén már iPadekért és iPhone-okért álltak sorba.

Természetesen a folyamatosan erősödő kínai gazdaság még nem jutott el arra a szintre, hogy valódi Apple-termékeket dobjanak tűzre – ahogy a korábbi években a házaknál és autóknál, úgy most a kütyüknél is elég a papírváltozatot meggyújtani.

Egy-egy papírból készült iPadet 20 jüanért (715 forintért) kínáltak – míg egy valódi közelebb van a 17 ezer jüanhoz (600 ezer forinthoz).

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.