Christopher Nolan Oppenheimer című filmje miatt az elmúlt hetekben rengeteg szó esik az atomfegyverek történelméről, és az első atomkísérlet, a Trinity-teszt káros hatásairól. Ebben jelentős szerepe van annak is, hogy míg évtizedeken át keveset lehetett csak tudni arról, valójában hány ember életét sodorta veszélybe az első robbantás, egy új tanulmány korabeli időjárási adatok, és friss modellek használatával újraalkotta a robbantás terjedésének ütemét és mértékét – írja a The New York Times.
1945 júliusában, amikor Robert Oppenheimer és a Manhattan-terv többi kutatója az atombomba tesztelésére készült az új-mexikói sivatagban, viszonylag keveset tudtak arról, hogyan fog viselkedni ez a megafegyver. Július 16-án, amikor egy 30 méter magas torony tetején felrobbantották a plutóniumot tartalmazó robbanószerkezetet, a robbanás sokkal erősebb volt a vártnál.
Alex Wellerstein, a New Jersey-i Stevens Institute of Technology nukleáris történésze szerint a Manhattan-terv fizikusai és orvosszakértői figyelték a terjedést, azonban még nem gondoltak a robbanásból alacsony dózist kapó populációnál jelentkező hatásokra. Ezt jelzik az 1940-es népszámlálási adatok is, amely szerint bár félmillió ember élt 240 kilométeres körzetben, evakuálásra, sőt még előzetes értesítésre sem került sor a robbantás előtt.
Szomorú érdekesség továbbá, hogy azok, akik a nukleáris kísérlet helyszínének közelében éltek, és halálos radioaktív csapadéknak voltak kitéve, soha nem voltak jogosultak kártérítésre az 1990-es amerikai sugárterhelés-kompenzációs törvény (RECA) alapján. A szabályozás bevezetése után több mint 2,5 milliárd dollárt fizettek ki azoknak, akik a nevadai kísérleti terület közelében laktak, és akiknél a sugárterhelés következtében rák vagy más betegség alakulhatott ki.
Sébastien Philippe, a Princeton Egyetem kutatója szerint sokáig az nehezítette a Trinty-teszt pusztító hatásának felmérését, hogy 1945-ben az Egyesült Államokban nem működtek olyan nemzeti megfigyelőállomások, amelyek nyomon követhették volna a radioaktív sugárzást. Emellett a lényeges időjárási és légköri adatok is csak 1948-tól kezdve álltak rendelkezésre.
A kutatók, akik szerint a felfedezésben elidegeníthetetlen jelentősége van az Európai Középtávú Előrejelző Központ adatainak, abban bíznak hogy hamarosan az óceánon történt atomkísérletek adataihoz is hozzáférhetnek majd.
