Tech

Imádni vagy gyűlölni fogja a Facebook új funkcióját

A Facebook tavaly júniusban szűk körben elindította Avatars (avatárok) nevű fejlesztését, amivel a felhasználók olyan testre szabható figurákat készíthetnek, amiket matricaként beszúrhatnak Messenger-beszélgetésekbe, vagy a facebookos kommentekbe. Az eddig csak Ausztráliában és Új-Zélandon elérhető egyedi matricák most fokozatosan megérkeznek az európai felhasználókhoz is, a napokban már a magyarok is használni kezdhetik. A Snapchatben használható Bitmojikra hasonlító digitális kis emberkéket egészen részletekbe menően lehet alakítani, hogy minél jobban hasonlítson ránk, az arctól kezdve a frizurán át az öltözékig.

Az előhíváshoz a csetablak szövegbeviteli sávján látható kék emojira kell kattintani, majd a Matricák opció alatt rögtön az első lehetőségként láthatjuk is az avatárunkhoz fűződő matricák listáját, amivel az érzelmek széles skáláját fejezhetjük ki. Persze ehhez első alkalommal el is kell készíteni az alapfigurát, amihez kellően sok lehetőséget kapunk, a szájforma kiválasztásától kezdve az öltözékig. Ha nem lennénk elégedettek, később is módosíthatunk rajta. Ha ezzel megvagyunk, utána az összes matrica szereplője az avatárunk lesz.

A cég célja, hogy a kommunikáció még kifejezőbbé, személyesebbé és szórakoztatóbbá váljon az egyedi avatárokkal. Tapasztalataink szerint viszont beszélgetőtársainkat inkább az őrületbe kergettük a nap folyamán azzal, hogy az újdonság varázsától fűtve egyre több szituációban próbáltuk ki az odaillő avatáros matricát, ami meglehetősen méretes, a csetablak jó részét elfoglalja. Ezt minden bizonnyal az indokolja, hogy így válnak kivehetővé a részletek, ami fontos, ha már az ember elkészítette a figurát.

Fotó: 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik