Tech

Furcsa megoldással gyógyítanák a depressziót

A Barcelonai Egyetem kutatói érdekes kutatást végeztek: azt figyelték meg, hogyan tud segíteni a virtuális valóság a mentális problémákon. A résztvevő 29 embernek VR-szemüveget adtak, amibe egy olyan programot töltöttek, ahol Sigmund Freuddal beszélgethettek a lelki problémáikról. A program azonban egyszercsak áthelyezte őket Freud helyébe, láthatták saját magukat a szemközti oldalon, és tanácsot is adhattak maguknak. Végül visszakerültek a saját testükbe, és a virtuális pszichológia óra véget ért.

A beszélgetés végén a résztvevők 80 százaléka jelentette azt, hogy más perspektívából látta a csere után a saját problémáját, és képes volt saját magától más oldalról megközelíteni a gondjait, és máshogy is akarja ezentúl megérteni. Egy ugyanekkora számú kontrollcsoportnál az arány csak 40 százalék volt, de ők nem is beszélgethettek saját magukkal, csak Freud egy előre felvett monológját hallgathatták meg. A cserélő csoport még egy héttel később is úgy érezte, hogy a változások megmaradtak, és képesek másik oldalról is megközelíteni a saját problémáikat.

Így nézett ki a virtuális szoba. Fotó: Barcelonai Egyetem

A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent tanulmány bemutatja Gestalt üres szék technikáját, amire az egész kísérletet felhúzták: ez során a páciensnek egy üres székkel szemben kell helyet foglalnia, elmondania, milyen konfliktusa van valakivel, majd átülni az üres székbe, és elmondani a konfliktust a másik oldalról is.

A kutatók szerint azért működhet a VR-módszer, mert a csere miatt az emberek úgy érezhetik, valaki más problémáit hallgatják, nem a sajátjukat.

A következő lépés az lesz, hogy olyan alanyokat keressenek, akiknek mentális problémáik is vannak: meg szeretnék vizsgálni, hogy a módszer segíthet-e például a depresszión vagy a szorongáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik