Majdnem hatvan éve készül a NASA napkutató szondája, a Parker Solar Probe, amely most augusztusban végre elindulhat központi csillagunk felé. Az űreszközt július végén már a kilövőállomáshoz szállították, azóta várja az ideális időjárási körülményeket a starthoz, amelyek a jelenlegi számítások szerint 11-én fognak elérkezni.
A szonda a Nap koronáját fogja majd vizsgálni, amiről még mindig elég keveset tudunk, leginkább azért, mert nem sikerült olyan komoly eszközt csiholnunk, ami képes lenne elmenni odáig, és közelebbről is megnézni. Eddig csak a földi és a Föld körüli szondák adataiból tudtunk gazdálkodni. a NASA szondája pedig nagyjából 1370 Celsius-fokos mélységig merészkedik majd be, amit speciális hőpajzs tesz számára lehetővé. A Hővédő Rendszer (Thermal Protection System, TPS) névre hallgató külső réteget június végén kapta meg a szonda. A TPS külső része strapabíró, rövid ideig komoly hőmérsékleteket is túlélő, túlhevített szénkompozitból áll, a belső részében pedig szénhab található, amely mindössze 11,4 centiméter vastag.
Megmártózik a Napban
A NASA kutatóinak arra is kellett figyelniük, hogy a szonda ne legyen túl nehéz, ezért a TPS-t úgy tervezték meg, hogy mindössze 73 kilót nyomjon. Azért fontos a súly, mert az eszköznek 700 ezer kilométer per órás sebességre kell majd felgyorsulnia a Nap közelében, ez sokkal nagyobb súllyal nem menne. A Parker Solar Probe missziója hét évig fog tatani, ez alatt nem tartózkodik majd végig a Nap koronájában, szabályos időközönként megmártózik benne, majd eltávolodik. Így a hőpajzs biztosan nem fog túlmelegedni, a szondának pedig lesz ideje lehűlni egy kicsit, mielőtt újra a koronához merészkedik.
Az eszköz a kilövés után nem rögtön a csillag felé indul: először a Vénusz felé veszi az irányt, hétszer elrepül mellette, és kihasználja a bolygó gravitációs vonzását ahhoz, hogy minden körrel közelebb kerüljön a Naphoz. Végül nyolcadszorra is visszatér majd a Vénuszhoz, ekkor hagyja el végleg, és pályára áll a csillag körül.
Minek megy oda?
A misszió fő célja az, hogy jobban megértsük a napkorona működését és összetételét, és megfigyeljük a napkitöréseket és a koronakidobódásokat. A korona ugyanis még mindig egy kicsit rejtély a kutatók számára: háromszázszor melegebb, mint az alatta található, számunkra már látható réteg, a fotoszféra, és fogalmunk sincs, ez miért van így.
A koronakidobódások ráadásul komoly veszélyt jelenthetnek a szondákra és űrhajókra, mert ilyenkor nagy mennyiségű radioaktív részecske indul el a világűrben, a nem megfelelő védelemmel rendelkező eszközök pedig használhatatlanná válhatnak miattuk. A korona működésének megértése tehát elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyabbá tegyük az űreszközeinket, és biztonságosabbá az űrutazást – hiszen a jövőbeli űrhajósok sincsenek biztonságban a koronakidobódásoktól.
Arról nem is beszélve, hogy tényleg történelmi misszió ez: most először látogatjuk meg a Napot, és egyáltalán egy csillagot is.
