Tech

Az agyunkra ment a Facebook a héten

Összeszedtük, mik voltak a 4. hét legérdekesebb hírei a technológia csodálatos és fordulatokkal teli világában, hogy ne maradjon le semmiről.

Nem olyan meglepő, de majdnem mindennap írnunk kellett valamit a Facebookról, mert:

  • A közösségi oldal a hét elején bejelentette, hogy a felhasználókra bízza annak megítélését, melyek a megbízható híroldalak, meglehetősen egyszerű módszerrel: megkérdezi tőlük.
  • A hét második felében aztán izgalmasabb hír következett, mert Zuckerbergék feltalálták az idő új mértékegységét.
  • Kiderült, hogy felvásároltak egy olyan technológiát is, amivel a személyi iratokat is szkennelni tudják majd.
  • A Messenger csak idegesítőbbé vált egy újításnak köszönhetően.
  • Csütörtök estére aztán csomó helyen jól le is halt az egész Facebook, de ezt megtudjuk bocsátani azért cserébe, hogy az Instagram sztorikba már gifeket is rakhatunk.

Ennél fontosabb talán, hogy megnyílt az Amazon Go kasszás nélküli boltja, ahol készpénz vagy bankkártya nélkül lehet távozni a vásárlást követően, hiszen érzékelők és kamerák sokasága figyeli, ki mit vett le a polcról. Ennek elindulása nem volt zökkenőmentes, sőt mint kiderült, valahogy mégis lehet lopni a boltból észrevétlenül.

Kishazánkban is zajlott az élet: leégett a UPC szentendrei fejállomása, aminek következtében több mint hatezren maradtak internet, telefon nélkül, de pár nap alatt sikerült helyreállítani mindent. Örömmel fogadtuk viszont azt a hírt, hogy a hazai Platio nevű startup újrahasznosított műanyagból készít olyan napelemeket, amik a térburkolatba építve nyújtanak megoldást megújuló energia termelésére, és hogy egy teljesen újfajta informatikai képzés is indul magyar egyetemeken.

EZ MONDJUK KELLEMETLEN

Nem csak jó, de kimondottan kellemetlen hírekről is számadást tettünk.

Forrás: AFP PHOTO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Jemal Countess
  • Egymillió dollárral próbálta magát tisztára mosni Logan Paul YouTube-videós, aki néhány hete azzal okozott komoly botrányt, hogy az öngyilkosok erdejeként emlegetett Aokigahara nevű japán erdőben forgatott a barátaival, és egy holttestre bukkanva gusztustalan viccelődésbe kezdett.
  • A hét gigabírsága a Qualcomm chipgyártóé, aki nem úszta meg, hogy éveken át lefizette az Apple-t, ezért az EU gigabírságot szabott ki rá.
  • És ha már pereskedés: nem hittük volna, hogy egyszer ezt leírjuk, de mindenki Grumpy Catje 180 milliót kaszált egy perben.
  • Az Apple pedig azzal égett be csúnyán, hogy az iTunes egyik hibája miatt idő előtt letölthetővé vált az új Thor-film.

EZEKET NEM HITTÜK EL

Természetesen szemeztünk a meghökkentő, vagy kreatívabb újdonságok közül is, például:

A játékosoknak pedig nemcsak a menő Nike cipő miatt volt jó hetük. Ütős előzeteseket kapott az új Dragon Ball, a God of War, és talán még ennél is jobb hír, hogy a jövőben az Xbox One exkluzív játékok a megjelenésük pillanatától elérhetők lesznek az Xbox Game Pass keretén belül.

Amit még érdemes tudni:

Elemzősebb, hosszabb lélegzetvételű cikkeinkben végigjártuk, mi is az az e-sport, amiről egyre többet hallani mostanában, és hogy vajon hova vezetnek párkapcsolati szempontból az egyre valósághűbb szexrobotok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik