Tech

A Facebook már a személyinket is ellenőrizheti

Nemrég írtunk arról, hogy a Facebook a jövőben újfajta azonosítási módszereket vezetne be, és már tesztelnek egy arcfelismerő fejlesztést is. Most egy felvásárlás bizonyítja, hogy komolyan szeretnének lépni a biometrikus rendszerek felé.

A közösségi óriás felvásárolja a Confirm nevű céget, akiknek technológiája lehetővé teszi az olyan hivatalos okmányok gyors leolvasását, mint például a jogosítványok, személyi igazolványok. A szerződés részeként a cég szakemberei is csatlakoznak a Facebook bostoni irodájához, hogy a jövőben is dolgozhassanak azon, amit elkezdtek. A tranzakció további részleteit nem hoztak nyilvánosságra, így a vételárat sem.

A Confirm megoldását a Facebook szintén a beléptetésnél hasznosíthatná azon célból, hogy a fiókjukból kizárt felhasználókat azonosítsák, persze ennek előfeltétele lenne, hogy regisztrációkor mindenki meg kéne adnia személyi azonosítóit is.

A közösségi oldal által fejlesztett arcfelismerő funkcióról pár hónapja azt írtuk: a használatát nem tennék kötelezővé, és csak azon eszközökkel működne, amelyeken korábban már legalább egyszer bejelentkezett a felhasználó. A közösségi oldal ezzel egészítené ki biztonsági funkcióit a kétfaktoros azonosítás mellett, így amennyiben a felhasználó nem tudja elvégezni az SMS-es kétfaktoros megerősítést, az arccal való azonosítás egy új opciót jelenthet.

Arcfelismeréses azonosításon dolgozik a Facebook
Nem váltaná ki a jelszavakat, de kiegészítené a kétfaktoros azonosítást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik