Tech

Mutatjuk, mire jó egy önvezető autó

A jövő az önvezető- és elektromos autóké, és már ma is vannak olyan szerencsések, akik a mindennapokban használhatják azt, amiről a legtöbben még csak álmodoznak. Például birtokolhatnak egy Teslát, ami egyetlen gombnyomásra önvezető üzemmódba kapcsol, és megoldja, hogy ne kelljen keresztülmászni egy hatalmas pocsolyán ahhoz, hogy be tudjunk szállni az autóba.

 

A Redditre posztolt videóban egy Tesla X modell látható, és a tulajdonos az úgynevezett Summon funkciót használta, ami egyetlen gombnyomással indítható egy okostelefonról. Ez a lehetőség már 2016-ban elérhetővé vált a Tesla tulajdonosok számára, és lényegében arról van szó, hogy a jármű ilyenkor önvezető üzemmódba kapcsol, de maximum 12 métert tud megtenni ilyen módon.

Jelen esetben ez éppen elég volt ahhoz, hogy ne kelljen belemászni a pocsolyába, az autó „kisegítette” a tulajdonosát, és a manőver annak ellenére is egészen lenyűgöző, hogy milyen csekélységről van szó. Viszont még ez az apróság is jól mutatja, hogy mit tartogat a jövő: még pár év, és simán megvalósulhat, hogy egyetlen gombnyomásra az autónk akár több kilométer távolságból is eljön értünk, hazafelé pedig egyáltalán nem kell majd azzal foglalkoznunk, hogy fogjuk a kormányt és nyomjuk a pedált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik