Mobil

5 trükk, amit minden iPhone-osnak ismerni kell

Rengetegen használjuk az Apple telefont, sokan már a kezdetek óta, de a rendszeresen megújuló iOS-nek hála nem mindig tudjuk követni a felbukkanó újdonságokat. Összeállításunkban öt olyan funkciót szedtünk össze, amikről sokáig nem tudtunk, de imádjuk használni őket.

NEM KELL GUGLIZNI A DALSZÖVEGET

Ez a lehetőség főleg azoknak lehet érdekes, akik nem a Spotifyt vagy a Google Musicot használják zenehallgatásra, hanem az almás cég saját streamelős szolgáltatását, az Apple Musicot. A program egyik legjobb tulajdonsága, hogy zenehallgatás közben egyetlen kattintással elérhető az aktuális szám dalszövege. Ehhez nem kell mást tenni, mint az alkalmazás képernyőjének jobb alsó sarkában lévő három pontra bökni és kiválasztani a Lyrics opciót.

Ezt a mobilos trükköt mindenkinek ismernie kell
Mutatjuk, hogyan lehet kezesbáránnyá tenni a YouTube-ot okostelefonon is.

SIRI EZT IS TUDJA

Mindenkinek megvan az a pillanat, mikor a közelében felcsendül egy dal, amit nem ismer (vagy nem emlékszik a címre és az előadóra), de szeretné tudni, hogy épp mit hallgat? Ennek megállapítására már évek óta léteznek alkalmazások, de manapság már nincs rájuk szükség, hiszen csak meg kell kérnünk a telefonba épített asszisztenst, hogy árulja el nekünk. Csak annyit kell kérdeznünk, hogy „What song is this” és Siri máris válaszol. Még azoknak is menni fog, akik egyébként sosem beszélnek angolul.

NEM KELL KÜLÖN ALKALMAZÁS, SIRI MEGMONDJA!

LIVE PHOTO-BÓL INSTA SZTORI

Az iPhone kamera alkalmazásának egyik legjobb lehetősége a Live Photo, amit bekapcsolva simán tudunk mozgó fényképeket készíteni. Azt viszont kevesen tudják, hogy ezek a fotók simán használhatók az Instagramon is. Ha szeretnénk egy mozgó Storyt készíteni a korábban lőtt Live Photonkból, akkor nem kell mást tenni, mint a fotómegosztó app Story funkciójánál kiválasztani a képet, majd az ujjunkat a képernyőn tartva az Instagram feldolgozza az adatokat és a képből Boomerang, azaz mozgó fotó lesz.

Gyanús, hogy te is rosszul töltöd a mobilodat
Érdemes elfelejteni a régi beidegződéseket, és inkább a szakértőkre hallgatni.

LIVE PHOTO FACETIME KÖZBEN

A videotelefonálás a barátokkal remek móka, de még ennél is jobb, hogy az ilyen beszélgetések néhány pillanatát meg is tudjuk örökíteni, méghozzá a Live Photo segítségével. Ehhez nem kell mást tenni, mint a beszélgetés közben megnyomni a képernyő bal sarkában lévő nagy fehér gombot, és már kész is a felvétel – amit az előző tipp segítségével azonnal publikálhatunk mozgó Insta Storyként is.

EGYETLEN MOZDULATTAL KÉSZÍTHETŐ LIVE PHOTO

A SZAFTOS FOTÓK ELREJTÉSE

Akadnak intim fotók a telefonon, amiket nem szeretnél bárkivel megosztani, miközben épp a nyaraláson készült képeket mutogatod? Akkor csak rejtsd el őket! A fotókat tároló alkalmazást elindítva csak rá kell bökni az elrejteni kívánt képekre, kiválasztani a bal sarokban lévő megosztás gombot, majd a lehetőségek közül kiválasztani a Hide menüpontot. A kép így bekerül egy rejtett, Hide nevű mappába, és csak akkor kerül elő, ha direkt ott keresed.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik