A tükör nélküli cserélhető objektíves digitális fényképezőgépek világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ami persze egyáltalán nem csoda. Ezek a MILC masinák elsősorban azért népszerűek, mert a tükörreflexes gépekénél jóval kisebb méret és tömeg mellett kínálnak a DSLR-ekéhez hasonló képminőséget és sebességet. Tavaly száz eladott cserélhető objektíves fényképezőgépből körülbelül huszonnyolc darab volt MILC kategóriás, hetvenkét példány pedig DSLR. A MILC-ek térnyerése az előttünk álló években várhatóan tovább fog folytatódni: előrejelzések szerint 2016-ban már harmincnégy százalékon fognak állni a tükör nélküli gépek és hatvanhat százalékra szorulnak vissza a tükrös masinák.
Visszatekintés
Bár már a 2000-es évek közepén voltak különböző szárnypróbálgatások MILC-fronton, a piacnak az első igazán komoly lökést 2008 nyarán az adta, hogy az Olympus és a Panasonic létrehozta a mikro négyharmad szabványt, majd pedig ezt követően 2008 októberében kijött az első ilyen gép, a Panasonic Lumix G1. 2009 júliusában az Olympus is lépett, és bejelentette a PEN E-P1-et, melyet aztán az elmúlt években számos különböző mikro négyharmados masina követett, illetve a riválisok közül lényegében az összes kiadott valamilyen MILC kategóriás fényképezőgépet. Az Olympus termékkínálatának csúcsán jelenleg a 2013 szeptemberében bejelentett OM-D E-M1 trónol, melynek elérhető árú kistesója a 2014 januárjában érkezett OM-D E-M10. Kettejük között pedig valahol fél úton ott figyel a jelen cikkünk tárgyát képező, idén februárban leleplezett OM-D E-M5 II.
Külcsín
A 2012 elején debütált elődmodellhez, az OM-D E-M5-höz képest kicsit nagyobb és nehezebb lett az OM-D E-M5 II, azonban a 124x85x45 milliméter méretű, illetve 469 gramm tömegű újdonság még így is jelentősen kisebb és könnyebb az átlagos tükörreflexes fényképezőgépeknél. Ez pedig igen komoly előny, hiszen változatlan méretű fotóstáskában az eddiginél több felszerelést tudunk magunkkal vinni, vagy pedig körülbelül ugyanazt a szettet a korábbinál kisebb táskába is be tudjuk pakolni. Azon pedig meg sem lepődünk, hogy egy ilyen felsőkategóriás fényképezőgépen minden kiváló minőségű anyagból készült, illetve, hogy az ergonómiára sem lehet egyetlen rossz szavunk sem. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a retro külcsínű, de belül abszolút high-tech belbecsű masina elképesztően jól néz ki.
Felszereltség
A baloldali élen lévő kis ajtót kitárva egy mikrofon-, egy HDMI- és egy USB csatlakozó aljzatra lehetünk figyelmesek, az ellentétes oldal pedig egy SD/SDHC/SDXC memóriakártya foglalatnak ad otthont. Az igazán nagy élet persze nem itt, hanem a felső élen van, ugyanis a főbb kezelőszervek túlnyomó többsége ide került. Baloldalt ott figyel a reteszelhető üzemmódválasztó tárcsa a maga rengeteg automata, félautomata és manuális beállításával, mellette pedig a bekapcsoló gombra lehetünk figyelmesek. Jobboldalt két tárcsa várja ujjaink érkezését, és az egyikük közepe funkcionál exponálógombként: a tárcsák tekergetésével rendkívül könnyen választhatjuk meg a záridőt, illetve a rekeszértéket. Ezenkívül ide került a videófelvevő gombja is, illetve három olyan kezelőszerv, melynek funkcióját saját igényeinknek megfelelően személyre tudjuk szabni.
EVF, kijelző
Programozható funkciógombból a hátoldalra is került, még pedig az állítható dioptriájú elektronikus képkereső mellé. Ez utóbbi immár 2,36 millió alképpontot vonultat fel, ami jelentős előrelépés az elődben lévő 1,44 milliós szubpixel számhoz képest. Ezenkívül a szabadon mozgatható kijelző is jelentős fejlesztésen esett át: a 3 colos képátlójú panel érintésérzékeny és 1,04 millió alpixele révén a pixelsűrűsége nem kevesebb, mint 285 ppi. Érdekesség, hogy az Olympus ezúttal nem OLED, hanem LCD kijelzőnek szavazott bizalmat, melynek képét még erős napsütés mellett is jól lehet látni, bár ennek vélhetően a korábbinál nagyobb fogyasztás az ára. A menürendszer természetesen magyarul is tud, de néha furcsa rövidítésekkel operál, és egyes funkciók alaposan el vannak dugva benne.
Felbontás
A 4:3 képarányú Live MOS képérzékelő 225 négyzetmilliméter felületű, vagyis jelentősen kisebb, mint a 329 négyzetmilliméteres APS-C szenzorok, a 864 négyzetmilliméteres Full Frame lapkákról már nem is beszélve. A képminőséggel viszont ennek ellenére nincsenek problémák, sőt! No persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a DSLR szenzorokénál kisebb felületen a mai átlagnál már jelentősen kevesebb pixel sorakozik: az E-M5 II egy 16 megapixeles felbontású szenzort kapott. No, de akkor mégis hogyan jön össze a címben is említett 40 megapixeles felbontás? Máris érkezik a válasz!
40 megapixel
Amennyiben valaki nem éri be a standard 16 megapixellel, az kipróbálhatja a 40 megapixeles üzemmódot, mely úgy működik, hogy nyolc darab kisebb felbontású képet kombinál össze egyetlen 40 megapixeles JPEG felvétellé. Mindezt pedig úgy teszi a gép, hogy 0,5, illetve 1 pixeles eltolást alkalmaz: a 40 megapixeles JPEG képek 7296×5472 képpontot tartalmaznak, de ezenkívül akár 9216×6912 képpontos, vagyis 64 megapixeles RAW felvételeket is készíthetünk. Ennek a megoldásnak azonban az a hátránya, hogy csak akkor használható, ha a fényképezőgép és a megörökítendő téma is teljesen stabil, vagyis a 40 megapixel leginkább csak stúdióban történő fotózáskor jön be a képbe. Az alaphelyzetben készülő 16 megapixeles képek egyébként 4608×3456 képpontosak, és legjobb minőségi beállítás mellett átlagosan 7-8 MB helyet foglalnak. Íme néhány tesztfotó, melyek kattintásra eredeti méretükben is megtekinthetők:
Sebesség, fókusz, objektívek
A kiváló képminőségre és a villámgyors működési sebességre a nagyteljesítményű TruePic VII processzor jelent garanciát. A fényérzékenység ISO100 és ISO25600 között állítható, és ha nem nagyon megyünk ISO800 fölé, akkor a képzajjal nem sok problémánk lesz. A sorozatfelvevő maximum 10 kép/másodperc sebességre képes, JPEG módban a kártya beteltéig, RAW-ban pedig maximum 16 felvételig. A kontrasztérzékelős autofókusz rendszer a korábbiaknál jelentősen több, 81 AF-ponttal rendelkezik, valamint villámgyors és igen pontos működésű – a használni kívánt AF-pontok egyesével, illetve csoportosan történő kiválasztása bármikor egyszerűen megoldható. A nem kívánt bemozdulások ellen az öt fényérték lépésnyi előnyt biztosító öttengelyes stabilizátor véd, mely nem az objektívekben, hanem magán a szenzoron kapott helyet, vagyis olyan, mintha kapásból az összes objektívünk stabilizált lenne. Mi a teszthez egy kiváló 12-40 milliméteres, f2,8-as objektívet használtunk, de ha valakinek nem pont ez a méregdrága példány lenne a legideálisabb választás, további több mint negyven objektívből válogathat magának.
Funkciók
A legrövidebb záridő alaphelyzetben 1/8000 másodperc, de az elektronikus zár révén akár 1/16000 másodperccel is dolgozhatunk. A mai elvárásoknak megfelelően a HDR üzemmód sem hiányozhat a fedélzetről, ráadásul teljesen személyre szabható annak megfelelően, hogy mennyire szeretnénk drámai hatásúra venni a nagy dinamikaátfogású felvételeket. A huszonnégy motívumprogram között mindenki megtalálhatja a maga számítását, ezenkívül pedig az igen fejlett videófelvevő mellett sem mehetünk el szó nélkül. Bár a 4K felbontásról még le kell mondanunk, az 1920×1080 pixeles felbontású Full HD anyagok immár nemcsak 30, hanem akár 60 fps-sel is rendelkezhetnek, és a maximális bitráta értéke az elődhöz képest 17-ről nem kevesebb, mint 77 Mbit/s-ra nőtt. Hasznos extra továbbá, hogy akár külső mikrofont is csatlakoztathatunk a masinához, mely sztereó hangsávot rögzít – a felvételek maximum 4 GB méretűek, illetve 29 perc hosszúságúak lehetnek.
Fogyasztás, extrák
Nincs mit szépíteni, a fogyasztás az a terület, ahol a MILC-eknek bőven van még hova fejlődniük. Míg a DSLR felhasználók leginkább ahhoz vannak szokva, hogy egy feltöltéssel mintegy 1000 felvételt készítenek, addig az E-M5 II akkumulátora egy feltöltéssel körülbelül 310 fotó elkészítését teszi lehetővé, ami az előd 360 felvételes értékéhez képest sajnos visszalépést jelent (CIPA szabvány szerint). Az azonban jó hír, hogy ha aktiváljuk a gépet mindig gyorsan alfába küldő Quick Sleep funkciót, akkor ideális esetben akár 750 fotót is rögzíthetünk. Az elődben még nem volt Wi-Fi, az E-M5 II-ben viszont már van: a kompatibilis okostelefonokra és tabletekre letölthető Olympus Image Share alkalmazás révén egyszerűen párosíthatjuk a készülékeinket, és természetesen az élőképes távoli vezérlésnek, valamint a képátvitelnek sincs akadálya. A beépített villanó nélküli fényképezőgéphez alapáron jár az FL-LM3 típusjelzésű apró külső vaku, mely ugyan csak 9,1-es kulcsszámmal bír, de legalább szabadon irányítható a fénye.
Konklúzió
A fekete és ezüst színváltozatban készülő, magnéziumötvözet házas Olympus OM-D E-M5 II por-, csepp- és fagyálló kivitelű, így akár terepmunka során is remek szolgálatot tehet. Az igen szemrevaló retro külcsínt kapott újdonság egyik legfontosabb előnye, hogy a tükrös riválisoknál mintegy 35 százalékkal kisebb és könnyebb, ezenkívül pedig az igen hatásos képstabilizátor és a gyors autofókusz mellett sem mehetünk el szó nélkül. A képminőség teljesen rendben van, bár a 16 megapixel ma már nem számít túl acélos felbontásnak, a 40 megapixeles üzemmód pedig csak igen korlátozott helyzetekben használható. Az árcédulán olvasható 370 ezer forintos összeg nem kevés, ha pedig ehhez hozzávesszük még a tesztre kapott 12-40 milliméteres f2,8-as objektív 300 ezer forintos árát, könnyen elérhetjük a 670 ezer forint magasságát. Kicsi a bors, de erős és egyáltalán nem olcsó.
Olympus OM-D E-M5 II
Pozitívum: általánosan kiváló minőség, időjárásálló készülékház, menő retro design, kompakt forma, remek képminőség, kiváló öttengelyes képstabilizátor, gyors működés, rengeteg beállítási lehetőség, programozható funkciógombok, magas bitrátájú videófelvevő, remek HDR funkció, 10 fps-es sorozatfelvevő, alapáron jár a külső vaku, Wi-Fi adatátvitel, élőképes távvezérelhetőség, nagyfelbontású és mozgatható LCD, megnövelt felbontású EVF.
Negatívum: csak 16 megapixeles szenzor, a 40 megapixeles üzemmód csak korlátozottan használható, az üzemidő lehetne hosszabb, a menüre ráférne egy kis optimalizálás, lehetne kicsit olcsóbb.
