Tech

Kapaszkodjon: így élünk majd 2045-ben

A legfrissebb víziók szerint 30 év múlva már embereket helyettesítő és kiszolgáló robotok vesznek majd körbe minket.

Körülbelül 30 évvel ezelőtt vált a beavatottak játékszeréből bárki által elérhető eszközzé a személyi számítógép, amely átalakította a társadalmunkat és az életünket. A Kaspersky Lab szakértői úgy döntöttek, hogy e jeles évforduló alkalmából a messzi jövőbe tekintenek, és elképzelik, merre fejlődik majd az információtechnológia, hogyan változtatja meg az életünket 2045-ben, 30 év múlva. Aztán persze vagy így lesz, vagy nem, de érdekes belegondolni a lehetőségekbe, főleg annak fényében, hogy 1985 táján olyan eszközök és technológiák is sci-finek hangozhattak, amik azóta a mindennapi életünk részét képezik, az okostelefontól a videótelefonáláson át a műholdas navigációig. Szóval, ha az alábbiak közül néhány még “vadul” is hangzik, gondoljuk csak végig, 30 éve azt se hitte volna el senki, ha okostelefonokról jósolunk.

Robotok mindenhol

Valószínűsíthető, hogy hamarosan a világ lakosságának éppúgy tagja lesz több milliárd ember és több milliárd robot is, utóbbiak végzik majd a nehéz rutinmunkák nagy részét. Az emberek azon dolgoznak majd, hogy a robotok szoftvereit fejlesszék, és az IT iparág a robotoknak szánt programokat fejlesztő cégeknek ad majd otthont, mint ahogy most a felhasználók számára letölthető és telepíthető alkalmazások fejlesztésével foglalkozik.

Gépiesített emberek

A robotok és az emberek közötti határok egy bizonyos mértékig elmosódnak. A transzplantációk során elektronikusan vezérelt mesterséges szerveket és protéziseket fognak használni. A nanorobotok a testben utaznak majd, hogy a gyógyszereket közvetlenül eljuttassák a beteg sejteknek, vagy mikrosebészeti beavatkozást hajtsanak végre. Speciálisan telepített érzékelők fogják figyelni az emberek egészségi állapotát, és a kapott adatokat egy olyan felhő alapú tárolóba továbbítják, amelyhez a háziorvosnak hozzáférése van. Mindez a várható élettartam jelentős megnövekedéséhez vezethet.

Okos otthonok

Az emberek olyan okos otthonokban laknak majd, ahol a legtöbb kényelmi szolgáltatás automatizáltan fog működni. A házat irányító szoftver gondoskodik majd az energia, a víz, az élelmiszer és az egyéb kellékek fogyasztásának méréséről és pótlásáról. A lakóknak csak arra kell ügyelniük, hogy legyen elég pénz a bankszámlájukon a kiadások fedezésére.

Hiperintelligencia

Végül a digitális alteregóink teljes mértékben kialakulnak egy különálló, globális infrastruktúrában, amely képes az önszabályozásra és részt vesz a bolygó életének irányításában. A rendszer kicsit hasonlóan fog működni, mint ma a TOR hálózat – a legaktívabb és leghatékonyabb felhasználók kapnak majd moderátori jogokat.  A rendszer úgy lesz kialakítva, hogy elossza az erőforrásokat az emberek között, megakadályozva a fegyveres konfliktusokat és más, az embereket veszélyeztető akciókat.

Gyors és olcsó 3D nyomtatás

Nem csak a fárasztó házimunkáktól szabadulunk meg, bizonyos termékek gyártására sem lesz szükség többé. A 3D nyomtatók lehetővé teszik számunkra, hogy megtervezzük és megalkossuk, amire éppen szükségünk van, a háztartási eszközöktől és ruháinktól kezdve egészen az otthonunkat alkotó téglákig.

Nem lesz többé számítógép

Bár a PC volt az, amely elindította el az egész IT-robbanást, 2045-re feltehetőleg csak múzeumokban fogjuk viszontlátni. Hogy pontosabbak legyünk, nem egyetlen eszközre lesz szükségünk az adatok feldolgozásához – mert gyakorlatilag ezt csinálja a számítógép. Szélesebb felhasználási körű okos eszközök állnak majd a rendelkezésünkre, és ezek a kütyük fokozatosan átveszik  majd a mai PC szerepét. Például a pénzügyi elemzéseket egy olyan szerver végzi majd, amelyet egy, az elektronikus dokumentumokkal foglalkozó szervezet irányít, nem pedig egy könyvelő a személyi számítógépen.

Technofóbia

Mindazonáltal nem mindenki lelkesedik majd az új, robotikus világért. Új ludditák jelenhetnek meg, akik ellenzik az okos otthonokat, az automatizált életmódot és a robotokat. Az IT fejlesztések ellenzői el fogják kerülni az okos rendszerek, berendezések és a robotok használatát, és nem rendelkeznek majd digitális identitással.

Nos, ezek voltak a Kaspersky jövőkutatóinak jóslatai. Néhol vadak, néhol elképesztőek, de majd 30 év múlva beszélgessünk arról, mi jött be, és mi nem. Azt még nem tudjuk, milyen formában lesz akkor Technet, de ha más nem, a Mátrixban találkozunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik