Még novemberben megszülethet a megállapodás az uniós pénzekről, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország nyakát elengedték. Még hónapokig nyomás alatt tarthatják a kormányt Brüsszelből, hogy a reformokat megfelelően teljesítse is.
Próbálják menteni a projektet: egy állami cégre bízták annak az építkezésnek az újraindítását, amelynek a pénzügyeit már a NAV és az OLAF is vizsgálja.
Vajon érdemi előrelépést hozhatnak-e azok a törvénymódosítások, amelyeket a magyar kormány megígért az Európai Bizottságnak, és az előkészítésükkel a kormányfő már meg is bízta a felelősöket. Sándor Zsuzsa kissé szkeptikus.
Ha az Európai Bizottság konkrét lépések nélkül menti fel Magyarországot a jogállami mechanizmus alól, még az is lehet, hogy az Európai Parlament megbuktatja, mondja Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő.
Hiába egyezett meg a kormánydelegáció a bizottsággal a szakmai kérdésekben, a döntés politikai lesz, mert minden szereplőn jelentős a politikai nyomás. Az a kérdés, hogy a magyar kormány meg tudja-e győzni a reformokról az Európai Parlamentet.
Három ügyben tárgyal a magyar kormány és az Európai Bizottság. Az egyikben szinte biztosan összejön a megállapodás az év végéig, a másik kettő jóval nehezebbnek tűnik.
Az uniós pénzek hazahozataláért és a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter beszélt a munkájáról az MCC-ben, ahol sikerült kikerülnie az igazán fontos részleteket.