Tudomány

Keresik a boszorkány elveszett csontjait

A skót Lilias Adie a korabeliek szerint boszorkány volt. A 19. században a helyi kutatók felnyitották a nő 18. századi sírját, hogy kiemeljék csontjait, és tanulmányozzák azokat, a maradványoknak utóbb azonban nyoma veszett. Idén augusztus 31-én, az állítólagos boszorkány halálának 315. évfordulóján a szakértők bejelentették, hogy fel akarják kutatni Adie csontjait – számol be a Live Science.

A torryburni nő 1704-ben halt meg egy börtönben, miután (feltételezhetően a kínzások hatására) beismerte, hogy az ördöggel közösült, és rontást tett szomszédaira.

Amennyiben sikerül megtalálni Adie csontjait, maradványait abban az emlékműben fogják elhelyezni, melyet a skót boszorkányüldözés több ezer áldozatának állítanak majd.

A boszorkánysággal vádolt nő sírja eredetileg a torryburni tengerparton feküdt, a nyughelyet egy hatalmas kővel fedték le, hogy az asszony ne tudjon feltámadni. Mielőtt elveszett volna, Adie koponyájáról készültek fotók, ezek felhasználásával 2017-ben arcrekonstrukció is készült.

Rekonstruálták egy 18. századi „boszorkány" arcát
Lilias Adie ugyan beismerte, hogy közösült az ördöggel, de nem volt hajlandó terhelő vallomást tenni másokra.

Skóciában a 18. század elején megközelítőleg 3500 embert, többnyire nőket vádoltak meg, illetve végeztek ki boszorkányság miatt, de csak Adie-ról tudható biztosan, hogy készült számára sír. Éppen ezért az asszony kiemelten fontos helyet foglal el a skóciai boszorkányüldözés történetében.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik