Tudomány

Páratlan állapotban maradt fenn az elátkozott hajó

A HMS Terror közel 170 éven át háborítatlanul feküdt a Jeges-tenger kanadai részének mélyén, mígnem idén augusztusban egy apró, távirányítású tengeralattjáróval fel nem keresték – írja a The Washington Post. A hajó 1845-ben rekedt a jég fogságába, miközben megpróbált átkelni az északnyugati átjárón.

A Terrort és az expedíció másik járművét, a HMS Erebust elnyelte a jeges víz, a tragédiát senki sem élte túl. A misszióról hamar elterjedt, hogy elátkozott volt.

Egészen 2014-ig, illetve 2016-ig kellett várni az Erebus és a Terror felfedezésére.

A HMS Terror legújabb elemzése felfedte, hogy a hajó kivételes állapotban konzerválódott. Ryan Harris, a Parks Canada régésze szerint a felvételt nézve úgy érezték, mintha a jármű csak a közelmúltban süllyedt volna el.

A roncsnál számos leletet azonosítottak, a kutatók bíznak benne, hogy olyan dokumentumokat is találhatnak, melyek segíthetnek jobban megérteni a küldetés történetét. A hideg, sötét víz és az üledék ideális környezetet teremtett a maradványok fennmaradásához.

Korábban az inuit szájhagyomány, egy 1848 áprilisi tömör jegyzet, illetve a későbbi expedíciók felfedezései alapján tudtak következtetni a legénység, illetve a hajók sorsára. Végül épp az őslakosok ismereteinek köszönhetően sikerült azonosítani a roncsokat.

Kiemelt fotó: Wikimedia Commons/Közkincs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik