Tudomány

A vaginájával vitatkozik egy nő egy 700 éves költeményben

Sokan gondolják úgy, hogy a középkor az elfojtott szexualitás időszaka volt, ugyanakkor rengeteg a bizonyíték arra, hogy azért eleink sem fogták vissza magukat, ha nemiségről volt szó. Ilyen bizonyíték az a szöveg, amelyet egy osztrák kolostorban azonosítottak. A forrás azt igazolja, hogy a középkoriaknak igen élénk volt a fantáziájuk, amikor a szexről írtak – írja az IFLScience.

Az Osztrák Tudományos Akadémia a közelmúltban átfogó analízis alá vetette a Der Rosendorn (A rózatövis) című vers újonnan felfedezett töredékét. A részlet két évszázaddal idősebb, mint az eddig ismert másolatok.

Bár elsőre a költemény nem feltétlenül tűnik izgalmasnak, valójában egy páratlan erotikus szatíráról van szó.

A Der Rosendorn egy szűz lány és hüvelye párbeszédét mutatja be, a vita arról szól, hogy melyik felet becsülik meg jobban a férfiak.

A veszekedés odáig fajul, hogy a fiatal nő és vaginája elválnak, hogy külön bizonyíthassák a maguk igazát.

A szakítás azonban katasztrófába fullad, a hüvelyt minden férfi kihasználja és meggyalázza, míg a nő egy csapat férfihez kerül, akik elnyomják. A történet végén a lány és hüvelye megegyeznek, hogy mégiscsak jobb lesz együtt, a narrátor ekkor lép közbe, és szex segítségével hozza össze a feleket.

John William Waterhouse: La Belle Dame sans Merci, 1893 (részlet) – Kép: Wikimedia Commons/Art Renewal Center/Közkincs

Christine Glassner, az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa szerint a költemény okosan járja körül a kérdést, hogy egy személy elválasztható-e szexualitásától. Az újonnan megtalált, 1,5 centiméter széles és 22 centiméter hosszú töredék a melki apátságban került elő. Bár csak néhány betűje olvasható, egy részletes elemzést követően a szakértők megállapították, hogy ez az eddigi legkorábbi változata a Der Rosendornnak, a verzió a 13. század végén születhetett. A kutatók szerint az erotikus költeményt gyakran adhatták elő, de csak ritkán írták le.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Art Renewal Center/Közkincs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik