Tudomány bbc history

Így csináltak jeget a sivatagban

Azok az ínyencek, vagy akik jártak már Iránban, bizonyosan hallottak a faloodeh nevű, tradicionális perzsa édességről. A talán rizstészta-sörbetként körülírható finomság úgy készül, hogy félig megfagyasztott cukorszirupba kevernek bele rizstésztát, majd ezt valamilyen gyümölcs, általában lime vagy meggy levével leöntve fogyasztják.

A feljegyzések szerint ezt az ételt, illetve hasonló elődeit hosszú évszázadok, már az ókor óta készítik Perzsiában, és elsősorban persze a forró nyári napokon fogyasztják előszeretettel.

Jogos a kérdés, hogyan állítottak elő jeges ételt az ókorban elektromosság nélkül? A helyzet az, hogy hajlamosak vagyunk lebecsülni eleink találékonyságát. A perzsák ugyanis a téli hónapokban képesek voltak nagy mennyiségben jeget készíteni, és aztán hosszú hónapokig anélkül tárolni, hogy nagy része megolvadt volna.

Hatalmas hűtőházak

Ehhez elsősorban a jakcsálnak nevezett, lefele fordított tölcsérre emlékeztető építményeket használták, amelyeket a régészeti feltárások szerint már legalább Kr.e. 400 körültől nagy számban építettek ezen a vidéken.

A nem ritkán 18–20 méter magasságot is elérő jakcsálok tulajdonképpen hatalmas hűtőházak voltak.

Vastag falaik egy hosszas kísérletezéssel kialakított, homokot, agyagot, meszet, tojáshéjat, kecskeszőrt és hamut is tartalmazó keverékből készültek, amely egyrészt nagyon jó hőszigetelő volt, másrészt teljesen vízálló is. A tölcsér alatt a földbe ásva nagy méretű, akár 5 ezer köbméteres befogadóképességű üreget alakítottak ki, majd ide föld alatti csatornákon vezették be valamelyik környékbeli magaslat talajvizét.

Hűtő és légkondi

Az építmény ügyes konstrukciója miatt a jakcsálon belül állandóan mozgott a levegő, a meleg a fent elhelyezett nyílásokon távozott, az eleve hűvös víz párolgása pedig tovább hűtötte a kamra belsejét, ahol néha még a nyári sivatagi reggeleken is fagypont alatti hőmérséklet alakulhatott ki. Télen pedig az ügyesen elvezetve, lassan becsorgatott víz magától, esetleg néhány, a hegyekből hozott jégtömb körül könnyedén keményre fagyott, és a nyári hőség hónapjai alatt sem olvadt meg.

A perzsák persze nem csak desszertkészítésre használták e megoldást, hanem így tartottak sokáig frissen a melegben egyébként gyorsan romló élelmiszereket, illetve ezen az elven működtek a házakat hűvösen tartó „légkondicionálók” is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik