Tudomány

A nagy átverés: intelligens lények élnek a Holdon

A XIX. században még földünkön is bőven voltak feltérképezetlen, fehér foltok, az első kutató például csak 1895-ben lépett az Antarktisz területére. A határtalan tudásvágy azonban már rég átlépte bolygónk határait, sokan már a földön kívüli életet keresték, ám a kor technikai színvonalán ennek legfőbb eszköze a képzelet volt.

Thomas Dick amerikai tiszteletes odáig ment, hogy megbecsülte Naprendszer bolygóin és a Holdon élő humanoid populáció lélekszámát, Edgar Allan Poe pedig szatírát írt arról, hogy egy ember léghajóval meglátogatja a holdlakókat, és öt évig él közöttük. A felfokozott közérdeklődést lovagolta meg a New York Sun című lap 1835. augusztus 25-én indított hatrészes cikksorozatával, ami a nagy holdátverés néven vonult be a történelembe – írja a Rubicon.hu. Csúnya tréfa volt a lap eladott példányszámának növelése érdekében.

Csodás lények a Holdon

A cikkek az Edinburgh Journal című – ekkorra már évek óta megszűnt – tudományos lapra hivatkoztak amely szerint Sir John Herschel, a neves csillagász dél-afrikai expedícióra indult, ahol minden eddiginél élesebb távcsövével csodálatos világot fedezett fel a Holdon.

A kráterek között óceánok hullámzanak, buja növényzet nő, és vörös testszőrzetű, denevérszárnyú humanoidok lakják.

Szerzőként Dr. Andrew Grantet, Herschel útitársát és titkárát jelölték meg, aki kitalált személy volt. Napról napra érkeztek az újabb és újabb információk a Holdon élő unikornisokról, bölényekről, kecskékről, kétlábú és farok nélküli hódokról, illetve a holdi humanoidok által emelt templomokról, strandokról.

A Sunban megjelent litográfia a holdi civilizációról. Forrás: Wikipedia

Tökéletes átverés

Az átverés tökéletesen bejött, a lap eladásai az egekbe szöktek, az emberek tökéletesen elhitték, amit olvastak. Hogy is ne tették volna, Herschel szaktekintélye vitán felül állt. Az más kérdés, hogy ő maga mit sem tudott az egészről, a történetből csupán annyi volt igaz, hogy valóban járt Fokföldön.

Amikor értesült róla, először mulattatta a dolog, azt mondta, valódi megfigyelései soha nem lesznek ennyire izgalmasak. Később azonban már bosszantotta, hogy többen is számon kérik rajta a súlyos csalást, holott neki semmi köze nem volt hozzá. Edgar Allan Poe is megszólalt, plagizálással vádolta a Sunt, miszerint fent már említett műve, a Hans Pfaall páratlan kalandja alapján építette fel a történetet.

Visszatérve az átveréshez, a szerkesztők hat rész után befejezték a sorozatot, de az érdeklődés nem lankadt. Dőltek az olvasói levelek, a konkurens lapok is egyfolytában a szenzációs felfedezésről cikkeztek, de megmozdult a tudományos világ is: augusztus végén a Yale Egyetem küldöttséget menesztett a New York Sunhoz, hogy megszerezze a Journal eredeti tanulmányait.

Nem lehetett tovább hallgatni, szeptember 16-án a Sun beismerte a „tréfát”, de még hosszú hónapok, sőt, évek múltán is akadtak olyanok, akik hittek a denevérszárnyú Hold-lakók létezésében. Az egész átverés értelmi szerzőjének tekintett újságíró, Richard A. Locke számítása viszont bevált, a New York Sun olvasottsága a leleplezés után sem esett vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik