Kómából épülő, autista, illetve hiperaktív gyerekek állapotának javulásában, problémáik levetkőzésében segít egy új rendszer, amely többek között videójátékokra épít.
Az IDC piacelemző cég legújabb felmérése szerint a 3G-technológia bevezetésével 2005-ben elérte a 15 milliárd dollárt a kelet-közép-európai régióban a mobil szolgáltatásokra fordított összeg. Magyarországon 2,4 milliárd dollárt, azaz 500 milliárd forintot költöttünk mobilozásra.
A SUSE Linux Enterprise Desktop néven piacra kerülő termék egy olyan asztali környezet, amelyben olyan technológiai újítások találhatóak, mint a továbbfejlesztett energiagazdálkodás, a beépített asztali keresőrendszer, a nagyteljesítményű grafikus felületek és a különféle alkalmazások nyílt forráskódú fejlesztésekből származó újdonságai.
A NASA JPL szakértői igazán értenek a robotokhoz: elég csak a legújabb, a Mars felszínén dolgozó Spirit és Opportunity űrjárművekre gondolnunk. A technika természetesen egy sor földi alkalmazási területet is találhat. A fejlesztés alatt álló Urbie városi robotként számos területen alkalmazható.
Nem csak az elosztókat, a felhasználókat is figyeli a koreai hatóság, miután az ázsiai országban jelentősen megnövekedett az illegális filmletöltések száma.
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Hámos László, a HHRF (Magyar Emberi Jogok Alapítványa) elnöke elindította az eMagyar portált, amely 330 határon túli helyszínen működő eMagyar pont hálózatként történő együttműködését segíti elő.
A Seiko Epson Corporation kifejlesztette a világ első, OLED (organic light-emitting diode - organikus fénykibocsátó dióda) fényforrást alkalmazó nyomtatófejét.
A kínai bíróság tíz év börtönre ítélte azt a középiskolai tanárt, aki az interneten tette közzé a demokráciáról szóló írását, és a világhálón próbált támogatás szerezni az általa szervezett csoportosuláshoz.
Az amerikai Dell számítástechnikai vállalat azt tervezi, hogy három éven belül a jelenlegi kétszeresére, 20 ezerre növeli Indiában foglalkoztatott munkatársai számát – jelentette be hétfőn Michael Dell elnök.
A processzorgyártó néhány héten belül ígéri fejlesztésének elsõ eredményeit. Bill Gates eközben kritizálta a százdolláros laptopot, mondván, hogy saját megoldásuk jobban áll a szoftverek és a támogatás terén.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a szélessávú internet népszerűsítésének érdekében indítja útjára az eMagyarország kamiont – közölte a tárca.
Bekövetkezett az, amitől oly sokan tartottak: a Sony novemberre halasztotta a következő generációs konzol megjelenését, hivatalosan a másolásvédelem késlekedése miatt. Cserébe egyszerre mutatják be az egész világon.
A Google útjára indította harmadik interaktív térképét, amelynek segítségével ezúttal a vörös bolygó egy részét járhatjuk be számítógépünk előtt ülve. A térkép a NASA űrszondáinak felvételei alapján készült.
Az elmúlt hétvégén több amerikai bank és pénzintézet is kénytelen volt megerősíteni azokat a kiszivárgott információkat, miszerint ellopott PIN-kódok és hamisított bankkártyák segítségével ügyfeleik ezreinek számláit „takarították ki" számítógépes bűnözők.
Az új Epson V700 Photo – a cég legújabb film- és lapolvasója – első ízben a CeBIT 2006 kiállításon került a nagyközönség elé. Legfontosabb tulajdonsága, hogy árkategóriájában ez az első olyan készülék, amelynek felbontása 6.400 x 9.600 dpi.
Hétfőtől kezdi meg hivatalos működését Magyarországon a ciprusi CYTA távközlési vállalat többségi tulajdonában lévő Actel Kft. Az új távközlési szolgáltató innovatív szolgáltatásokkal szeretne piaci pozíciókat szerezni.
A keresőcég legújabb felvásárlása kapcsán újból terjednek azon spekulációk, miszerint saját megoldással készülnek felvenni a versenyt az irodai szoftvercsomagok piacán.
Újabb ütésváltásra került sor az Európai Bizottság és a Microsoft között évek óta zajló harcban. Brüsszel nem találja megfelelőnek az amerikai óriáscég által a 2004-es versenyjogi határozat végrehajtására tett lépéseket, Redmond pedig az eljárás leállítására szólított fel.
Mostanra már elég sokat tudunk a Microsoft Windows következő operációs rendszeréről, Vista-ról, a kész verzió megjelenése azonban még a jövő ködébe vész.
Vége a találgatásoknak és a reménykedésnek. Több napon át tartó huzavona után ugyanis a Francia Nemzetgyűlés leszavazta azt az előterjesztést, amely a fájlcserélő (P2P) rendszerek legalizálását tűzte célul.
A Times brit napilap értesülései szerint a kelet-londoni Shoreditch városrészben 20 000 háztartásban egy akár 2 GBit/s adatátviteli sebességre is képes hálózatot tesztelnek a szakemberek. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az új hálózat hamarosan már hivatalosan is megkezdheti a működését.