Élet-Stílus

Marsra szállt a Google

A Google útjára indította harmadik interaktív térképét, amelynek segítségével ezúttal a vörös bolygó egy részét járhatjuk be számítógépünk előtt ülve. A térkép a NASA űrszondáinak felvételei alapján készült.

A Google Mars oldalát a vállalat weblapján találjuk meg. Alapesetben színkódolt térképet látunk magunk előtt, amely a domborzati magasságokat hivatott ábrázolni, de másik kettő jelölésrendszerre is átválthatunk az átláthatóság kedvéért. A magasságon kívül az eredeti fekete-fehér képekből összeállított térképet, illetve az infravörös felvételeket vehetjük szemügyre, amely az egyes területeken megfigyelt hőmérsékletet mutatja meg.

Utak, kávéházak, éttermek és szórakozóhelyek helyett ezúttal a domborzatot vehetjük vizsgálat alá, az egyes kategóriákban ugyanis a kráterekről, völgyekről, kisebb dombokról és a hegyvonulatokról kapunk részletesebb információt. Megtalálhatók itt a bolygóra leszállt egységek helyszínei, illetve a fontosabb területi egységek megnevezései, leírása. Meglehetősen friss felvételekről van itt szó, hiszen még a NASA két marsjárója, a Spirit és az Opportunity tevékenységébe is bepillantást nyerünk. Aki azonban a bolygó teljes felszínét szeretné megszemlélni, annak várnia kell, hiszen egyelőre csak egy kisebb szelet készült el.

A világhálón természetesen számos képi anyag elérhető a vörös bolygóról, ám a térkép fejlesztői szerint ez az első alkalom, hogy részletesebben szemügyre vehetjük a felszínt. A szolgáltatást elindulását nem véletlenül időzítették március 13-ra: 1855-ben ezen a napon született ugyanis Percival Lowell, aki amatőr csillagászként elsőként vetette fel a marsi csatornák létezését. A vállalat részéről elhangzott ígéret szerint néhány hetente frissítik majd az oldalt, ahogy beérkeznek az újabb anyagok – és ahogy a NASA a keresőcég rendelkezésére bocsájtja azokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik