magyar helsinki bizottság
Így döntött a strasbourgi bíróság. További két perben is a Magyar Helsinki Bizottságnak adtak igazat.
A jogállami működés alapvető szabályai nem írhatók felül járványügyi vészhelyzetben sem, az alapvető jogok a veszélyhelyzetben is megilletik a polgárokat, a különleges jogrend nem tarthat örökké.
2018 nyara óta ez a tizennyolcadik ilyen eset.
A jogvédő szervezet szerint Csuka Tamás hazudik.
A hódmezővásárhelyi polgármester bírók listázásával fenyegetett, a jogvédő szervezet szerint korábban ilyet a Kurucinfo tett.
És még kétmilliós sérelemdíjat is fizetniük kell.
A Kúrián is veszített a kormány a Magyar Helsinki Bizottság ellen. Hiába.
A premierre nem engedik ki sem őt, sem a filmet rendező apját.
A homofóbok akciója miatt órákig nem intézkedtek a rendőrök csütörtökön az Aurórában. A civil szervezet panaszt tett.
Az is kiderült, hogy a tárcánál nincs meg a fóti központ bezárásának szakmai terve.
Azt szeretnék megtudni, hogy a bíróságokat irányító hivatal miért ellenezte az új közigazgatási bíróságok felállítását 2016-ban.
A Magyar Helsinki Bizottság bírósághoz fordult.
Az amerikai külügy is hasonló témák felhánytorgatására utalt délelőtti közleményében.
Az állami hírügynökség azzal érvelt, hogy mások közleményeit nem szerkesztik, de mégis szűrik azokat a tartalmakat, amelyek Mészáros Lőrincet, Habony Árpádot vagy Tiborcz Istvánt sértenék.
Kemény bírálatokat kapott egy pénteki konferencián az új bíróságok létrehozásáról szóló magyar reform.
Tényi István az ügyészséghez fordult, a jogvédők pedig elmagyarázzák, mit is követtek el a fideszes lapok.
Érdemben akarnak beszélni a közmédia vezetőjével.
A jogvédők figyelmeztetik a demonstrálókat: ne adjanak okot az erőszakra, és a jogszerűtlennek érzett intézkedésnek se szegüljenek ellene.
A Politico szerint fontos munkát végez a kormánnyal szemben.
A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Magyar Időket.
Egyébként magányos is lenne, az elmúlt években egy macedón sem kapott védelmet.
A Magyar Helsinki Bizottság érdeklődéssel várja, mi sül ki a bukott macedón miniszterelnök magyarországi menedékkérelméből.
Egyes hozzátartozók drogba áztatták a leveleket, ezért lépett a büntetés-végrehajtás.
Halász János hazudott, amikor azt mondta, hogy törvénysértően és nem átláthatóan működik a szervezet.