Kezdjük a két család történetének leírásával, ami ugyan igen rövid, ám a családok által átélt viszontagságok nagyon is hosszúra nyúltak.
A luxemburgi bíróság ítélete szerint F. M. S. és F. N. Z. afgán állampolgárságú házaspár 2019. február 5‑én menedékjog iránti kérelmet nyújtott be a röszkei tranzitzónában. Kérelmükben leírták, hogy mintegy három évvel korábban politikai okokból hagyták el Afganisztánt. A magyar menekültügyi hatóság április 25-én érdemi vizsgálat nélkül utasította el kérelmüket azzal az indokkal, hogy olyan harmadik országon (Szerbián) keresztül érkeztek Magyarországra, ahol üldözésnek nem voltak kitéve. Egyúttal a hatóság elrendelte Szerbiába való kiutasításukat.
A házaspár a döntés ellen a bírósághoz fordult, a bíróság május 14-én anélkül utasította el a kérelmüket, hogy azt érdemben megvizsgálta volna. Szerbia azonban nem fogadta vissza a házaspárt, mondván: szabályosan léptek be Magyarországra. Ezek után a magyar hatóság júniusban úgy döntött, hogy a kérelmező házaspárt kitoloncolja Afganisztánba. F. M. S. és F. N. Z. ismét a menekültügyi hatósághoz fordult, amely a hozzájuk intézett kifogást is elutasították azzal, hogy döntésük ellen nincs helye jogorvoslatnak. Mindez idő alatt a tranzitzónában tartották őket fogva, ahonnan sehová nem távozhattak el.
A másik, az iráni állampolgárságú S. A. és kiskorú gyermekének ügye csak a menekülés előzményeit tekintve tér el az afgán házaspár történetétől, jogilag 2018 decemberétől kezdve velük ugyanaz és ugyanúgy történt, mint az afgánokkal.
A magyar bíróság úgynevezett „előzetes döntéshozatali eljárással” fordult az unió bíróságához. Ennek az eljárásnak az a lényege, ha a bíró úgy látja, hogy a magyar jogi szabályozás ellentétes az EU kötelezően alkalmazandó jogával, ennek tisztázása érdekében kérdéseket tesz fel a luxemburgi bíróságnak.
Az Európai Unió Bírósága az ítéletében kimondta, hogy
- ellentétes az unió jogával az a magyar szabályozás, amely nem enged bírósági jogorvoslatot egy közigazgatási hatóság döntése (ez esetben egy kiutasítási határozat) ellen.
- Ellentétes az európai parlament irányelvével az a magyar szabályozás, amelyre hivatkozva elfogadhatatlannak tekintik a menedékkérelmet csak azért, mert a menedékkérő olyan állam területéről érkezett Magyarországra, ahol nem volt kitéve üldözésnek.
- Őrizetnek kell tekinteni azt, ha a menedékkérőt – felügyelet mellett – egy zárt területű tranzitzónában tartják, ahonnan jogszerűen sehová sem távozhat. Az őrizet nem haladhatja meg a négy hetet. E mellett a menedékkérőt nem lehet csak a miatt őrizetbe venni, mert nem tud saját magáról gondoskodni (vagyis nincs pénze).
- Az EU irányelvébe ütközik az is, hogy az őrizetbe vétel ellen nem lehet jogorvoslattal élni.
- Az uniós jog elsőbbségének elve egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar bíróságnak akkor is joga és kötelessége az őrizet jogszerűségét felülvizsgálni, ha erre a magyar jog nem biztosít lehetőséget. A bíróság elrendelheti a jogellenes őrizet megszüntetését és a menedékkérő azonnali szabadon bocsátását. Intézkedhet arról is, hogy a szabadon bocsátott személyek megfelelő szállást vagy azt biztosító pénzjuttatást kapjanak.
Nem terhelném az olvasót azoknak a kötelező jellegű EU-irányelveknek a felsorolásával, amelyekre a luxemburgi bíróság hivatkozott, de ezeket minden egyes ítéleti megállapítása konkrétan tartalmazza. A magyar kormány mindenesetre egy héttel az ítélet megszületését követően kiürítette a tranzitzónákat, és az ott fogvatartott mintegy 300 embert nyitott szállásokon helyezte el. Eközben természetesen nem győzte hangsúlyozni, hogy nem ért egyet a luxemburgi ítélettel, de azt kénytelen végrehajtani.
Szokatlannak tűnik a kabinet gyors intézkedése. Nem kell azonban nagy fantázia ahhoz, hogy rájöjjünk ennek okára. Azért is ismertettem viszonylag részletesen az EU bíróságának ítéletét, mert abból az is kiderül, hogy ha a kormány nem lép, akkor – ahogy az ítélet írja – a magyar bíróságnak (ez esetben a Szegedi Törvényszéknek) nem csak joga, de kötelessége is megszüntetnie a menedékkérők tranzitzónában történő őrizetét.
Az viszont nyilvánvaló, hogy a kormány nem engedheti meg magának azt a „szégyent”, hogy egy magyar bíróság rendelkezzen helyette. Hiszen már az is roppant mód zavarta, hogy a Magyar Helsinki Bizottság közleményt adott ki, miszerint
jogellenes a tranzitzónás fogva tartás és a menedékkérők elzárása a hatékony menekültügyi eljárástól az európai unió bírósága szerint.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ villámgyorsan reagált, közleményében azt írta, hogy „a Helsinki bizottság álhíreket gyárt és hazudik, amikor a tranzitzóna kapcsán „jogellenes fogva tartásról” beszél, hiszen a tranzitzónákban eddig sem tartott senki senkit jogellenesen fogva, „minden menedékkérő oda önként, saját szabad akaratából lépett be, és várta a gyorsított menedékkérelmi eljárás végét”. (A gyorsított eljárásról lásd a 464 és 526 napot. Vajon menyi időbe telne, ha nem lenne „gyorsított” az eljárás?) És persze Soros sem maradhatott ki a közleményből. Nem is ezen lepődtünk meg, inkább azon, amit a közlemény belengetett:
Az Európai Bíróság döntése nem változtat azon, hogy a magyar kormány továbbra is meg fogja védeni a határt az illegális migrációtól, nem fogja lebontani a határkerítést és csak arra kijelölt helyen – Magyarország határain kívül, a magyar külképviseleteken – ad lehetőséget a menedékkérelmek benyújtására.
Csakhogy a luxemburgi bíróság a 310 pontban részletezett ítéletében egyetlen szóval sem említi sem a határkerítést, sem az „illegális migrációt”. Persze egy ilyen ítélet jogi nyelvezete még a gyakorlott jogász számára sem egyszerű, hát még milyen nehéz lehet azt megérteni a Kormányzati Tájékoztatási Központnak. Talán túlzó elvárás is lenne.
Ám ami valóban izgalmas kérdés: vajon hogyan képzelik el, amint a menedékkérők a magyar külképviseleteken nyújtják be a menedékkérelmüket?
Lenne még számos kérdésem, de itt most abbahagyom.
Csak még egy utolsó: nem lenne egyszerűbb betartani az uniós irányelveket az efféle megoldhatatlan fantáziálások helyett?
Kiemelt kép: Kelemen Zoltán Gergely /MTI
