Nagyvilág

Növekvő korrupcióról és gyengülő demokráciáról beszéltek a civilek az amerikai külügyminiszternek

Az Egyesült Államok külügyminisztériumának meghívására találkozott ma délután Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Léderer Sándor, a K-Monitor igazgatója, és a TASZ ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel. A találkozóval kiemelt figyelmet kaptak a jogállamisággal kapcsolatos aggályok és a civilek helyzete – áll a civilek közösen kiadott közleményében.

Pardavi többek között a hatalommegosztás és a független igazságszolgáltatás csorbításáról, a jogállamiságot gyengítő kormányzati intézkedésekről és azokról az elmúlt években elfogadott törvényekről beszélt a miniszternek, amelyek gyengítik a magyar demokrácia szilárdságát. Elmondta, hogy

az utóbbi évek civilellenes kampányával és jogalkotási lépéseivel szűkül a különböző vélemények megjelenésének lehetősége, megbélyegzés és fenyegetés éri azokat, akik a kormányzatétól eltérő álláspontot képviselnek, illetve felszólalnak a jogállamiságért és az emberi jogokért.

Kapronczay a független és sokszínű sajtó demokratikus fontosságáról beszélt. Szót ejtett a sajtószabadság korlátozásáról a folyamatos központosításon, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozásán, illetve a független sajtó jogainak korlátozásán keresztül. „Két okból különösen fontos ez – emelte ki Kapronczay. – Egyrészt a propagandamédia gyakran indít lejárató kampányokat azok ellen, akik a kormánytól eltérő álláspontot képviselnek. Másrészt a decemberben létrejött médiaholding különösen hatékony lehet a dezinformáció terjesztésében.”

Léderer a korrupció helyzetéről számolt be a találkozón. Kiemelte, hogy a mindennapi korrupció visszaszorításában történt ugyan előrelépés az elmúlt 10 évben, de a politikai korrupció átszövi az egész gazdaságot, és a társadalom is jelentős problémaként érzékeli. Ez nem csak a demokratikus értékeket erodálja, de sok esetben biztonságpolitikai veszélyt is jelent.

A találkozó létrejötte és a civil szervezetek véleménye iránti nyitottság ismét bizonyította, hogy az amerikai vezetés szövetségi kapcsolataiban is elkötelezett a jogállamiság értékeinek és a civil társadalom szerepének megvédésében. A civil szervezetek képviselői ma újra kifejezték, hogy ebben a küzdelemben fontos és megbízható partnerként lehet rájuk tekinteni – fejeződik be a közlemény, összhangban azzal, hogy az amerikai külügyminisztérium délelőtt arról írt közleményben, hogy:

A szövetségeseinket szövetségesként kezeljük, és elvárjuk tőlük, hogy betartsák vállalásaikat.

Tehát az amerikai kormány napirendre vette Budapesten azokat a kérdéseket, amelyeket a civilek is felhoztak. És most már nem takarózhatnak azzal Orbán Viktorék, hogy ez a demokraták támadása, hiszen Pompeo a Trump-adminsiztráció embere.

Kiemelt kép: MTI/KKM/Kovács Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik