külföld

Az orosz állami Rosneft igazgatótanácsa Dmitrij Medvegyev államfő javaslatára Eduard Hudajnatovot nevezte ki az ország legnagyobb kőolaj- és földgázipari konszernjének elnökévé hétfői hatállyal, leváltva ezzel Szergej Bogdancsikovot, aki közel 12 évig állt a konszern élén.
2010. 09. 05. 13:22
Moldovában megkezdődött vasárnap reggel a népszavazás, amelyen arról nyilváníthatnak véleményt a választópolgárok, hogy közvetlen, a nép általi avagy parlamenti választás keretében hozzanak-e döntést az államfő személyéről.
2010. 09. 05. 11:28
A német kancellár szerint nem lehet tabutéma muzulmán vallású fiataloknak az átlagosnál magasabb hajlama erőszakcselekmények elkövetésére, amit a bűnügyi statisztika is alátámaszt.
2010. 09. 05. 11:04
Ajánlásokat fogalmazott meg a szövetkezeti hitelintézetek vezetői számára a PSZÁF, a felügyelet a honlapján is publikált vezetői körlevéllel a belső csalások megelőzéséhez és felderítéséhez kíván segítséget nyújtani.
2010. 09. 05. 08:27
Öngyilkos merényletet követtek el vasárnapra virradóan Dagesztánban egy katonai egység ellen, és ebben öt ember meghalt, további 39 pedig megsebesült - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség a helyi rendfenntartó erőkre hivatkozva.
2010. 09. 05. 06:53
További 99 ostorcsapásra ítélték Szakine Mohammadi Astianit, azt a 43 éves iráni nőt, akit korábban házasságtörés és gyilkosságban való bűnrészesség címén megkövezés általi halálra ítéltek hazájában, óriási nemzetközi tiltakozást kiváltva - közölte a fia franciaországi internetes oldalak révén.
2010. 09. 04. 21:32
Ha az ember azt várja, hogy a világ legnagyobb építészeti bemutatója épületekről fog szólni, az idei velencei építészeti biennálén ugyancsak elcsodálkozhat. A legizgalmasabb alkotások között szerepel például egy fémrámpa, amely a felhők közé viszi a látogatót.
2010. 09. 04. 13:39
Cipőket és tojásokat hajigáltak tüntetők Tony Blair felé, amikor a volt brit kormányfő Dublinban, az ír fővárosban megjelent új könyve bemutatóján.
2010. 09. 04. 12:42
Olvasói sztorik