Az autópálya-építő Betonút Rt.-vel rendszeres üzleti kapcsolatban lévő, MSZP-közelinek tartott off-shore cég számláján keresztül jutott el több milliárd forint két szír pénzváltóhoz, ám ők is csak kézbesítők voltak.
Intsünk búcsút e különös, különös nyárnak, midőn kertünkben felütötte a fejét a kabóca, és minden dimenziójában tovább balkanizálódott e lángoktól ölelt kis ország, ami egyébként borilag lehet, hogy jó hír, és egy időre tényleg vörösbor-nagyhatalom leszünk.
Névtelen - így szignálja könyvét a szerző. Róla annyi derül ki, hogy zsidó asszony, Irakban született, onnan menekült Izraelbe, majd az Egyesült Államokba emigrált. Ott lett "terrorista-vadász". Mesterségében a legjobbak közé tartozik. Ezt most már sokan tudják, még az FBI is.
Megkezdődött a fellendülés - mármint az Egyesült Államokban és Japánban. A két vezető gazdaság élénkülésének köszönhetően a világ összesített gazdasági és kereskedelmi növekedésének kilátásai is javultak.
Jelenleg a 25. helyen szerepel a világ legelismertebb márkainak rangsorában a Samsung, méghozzá úgy, hogy a brand értéke a tavalyihoz képest 31 százalékkal növekedett
Észak-Korea körül a hatos értekezlet kudarca óta forró a levegő. Az 1950-es koreai háború megismétlése szerencsére nem fenyeget. Az Egyesült Államok azonban Afganisztán és Irak után katonailag túlfeszített állapotban van, ami provokációkra csábíthatja Phenjant.
A fennállásának 10. évfordulóját az idén ünneplő Magyarországi Volksbank Rt. elnök-vezérigazgatójának, Balázs Lászlónak a véleménye szerint bankja a kis- és középvállalkozásokon keresztül nyithat a magánügyfelek felé is.
A közhit úgy tartja, hogy írók és művészek jobban s tüzetesebben írták le a poklot, mint a paradicsomot. Ez igaz csak akkor lehet, ha az édeni képek körét szűkre szabjuk.
A teletextnél jobb, a PC-nél szerényebb képességekkel rendelkezik a televíziós internetezést lehetővé tévő eszközök Magyarországon elsőként piacra dobott változata.
Az utóbbi évek árvizei, aszályai, rekordhidegei és hőhullámai alighanem a globális éghajlatváltozás számlájára írhatók. A szokatlan klíma állandósulását Magyarországon jó néhány ágazat megsínyli majd.
Egyszer csak előpattant a semmiből Don Simon. Látszatra legalábbis, hisz' azelőtt is készített szép borokat, csak tán nem palackozott annyit, a birtoképítéssel volt elfoglalva, nem maradt ereje a marketingre - mindegy.
Jó ideje hiányoznak a kínálatból az eredeti mondanivalójú, maradandó értékű, jelentékeny munkák. S talán ezeket pótlandó megszaporodtak az eltérő színvonalú tanulmánykötetek.
Az Omega és az LGT hajdani dobosa, Laux József amerikai bestsellerek kiadásával alapozta meg üzletemberi karrierjét, ezt követte a CD- és videó-forgalmazás.
Megfelelő munkaerőt és jó életkörülményeket kell kínálnia annak az országnak, amely talpon akar maradni a közös szolgáltató központokért folytatott versenyben.