Ha nem, roppant anyag áll elénk. Jean Delumeau történész, akadémikus a hatalmas anyag egy részét elemzi. Előbb három kötetben áttekintette már a paradicsom történetét (1992, 1995, 2000). Most kétszáz oldalon a képeket kommentálja. 
A szerző nyolcvanéves. A becsületrend kitüntetettje, Ličge-től Portóig több egyetem díszdoktora. Nantes-ban született, majd a legendás tanárképző, az École Normale Supérieure elvégzése után gimnáziumban tanított (Bourges, Rennes). Római ösztöndíjasként a XVI. századdal foglalkozó doktori értekezésén dolgozott. Előbb a rennes-i egyetem docense, majd a Sorbonne és az EHESS (École des Hautes Études en Sciences Sociales) professzora volt, végül pedig a Collčge de France tanáraként a vallásos mentalitások újkori történetéről tartott előadásokat két évtizeden át.
A könyv nyolc fejezetre tagoltan elemzi a paradicsom-ábrázolásokat. Vízszintesen nyit, a földi paradicsom képeivel, majd vertikálisan folytatja, éggel, az ég lakóival, angyali jelenlétekkel, hogy arany színekkel zárja a szemlét.
A vízszintes irány kezdeti követését az indokolja, hogy a paradicsom mindig is a vallásos képzeletben élt, de a XVI. századig, a nagy földrajzi felfedezésekig ez a képzelet konkrét földi helyet jelölt ki számára: “valahol Keleten”. “És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.” (1Móz. 2,8.) Óperzsául a sivatag tikkasztó szelétől fallal védett gyümölcsös a paradicsom, paridaiza, mely héberül pardesz lesz.
Ábrázolásait az időben követve elemzi a könyv, miként épültek be a képekbe a reneszánsz idején az aranykor “pogány” hagyományai, s vált nyitott térré a “földi paradicsom” (például a Firenzében őrzött, XVI. századi flamand faliszőnyegen, vagy Rubens és Jan Brueghel Ádám és Éva a Paradicsomban című festményén). A szerző szerint e térképre helyezhető mágikus hely kísért manapság a trópusi szigetekre csábító reklámfotókon. A trópusok azonban sokszor “szomorúak” – mondja Delumeau.
Követendő tehát a másik irány, a függőleges, a magaslatok s a felemelkedés minden vallásban fellelhető kultusza: világfa, japánok szent hegye, “Illés szekere”, “Ábrahám kebele”, templomok kupolája, a “vertikális beavatást” kereső gótika, Mária mennybemenetele, a XVI-XVIII. századi festészet egyik leggyakoribb témája.
Delumeau Szent Ágostont idézi, aki arról elmélkedett, hogy “paradicsom”, “Ábrahám kebele”, öröm s békesség “örök birodalma” talán ugyanazt jelenti. S amit jelent, arról Lukács evangéliumából tudható, hogy messze van: “Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe, meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.” (Luk. 16,22-23.)
Jean Delumeau: Le paradis. Éditions La Martiničre/Fayard, Párizs
