Valószínűleg a színes-tehenes dobozos, kekszes fagyik atyja, a Ben & Jerry’s egyik alapítója költötte a legtöbbet arra az USA-ban, hogy meggyőzze az amerikai népet: távol kell maradni Ukrajna katonai támogatásától. Ezzel szövetségesekre talált a szélsőjobbos trumpistákban.
Lassan gyülekeznek az elnökjelöltségre pályázó politikusok, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy a Republikánus Pártban bárki is meg tudná szorongatni a volt elnököt.
A QAnon-hívők szerint minden áron meg kell védeni a gyerekeket, mert a világot irányító pedofil háttérhatalom az életükre tör. Ebben a konkrét helyzetben viszont a nő szerint a megrontott kislány csak hazudozik.
Jeff Gerth – aki három évtizeden keresztül volt a New York Times újságírója – azt állítja, hogy a Donald Trumppal kritikus sajtó olyan szakmai hibákat követett el, amelyeket nem lett volna szabad, és ezek miatt eltorzította a valóságot.
Háború, infláció, recesszió, uniós pénzek. Számos kérdésben remélünk pozitív fejleményt idén, de vajon mik a reális forgatókönyvek? 2023 öt nagy kérdésére keressük a választ.